Barcelona: Piquének igaza volt, Krkic tényleg visszavonult – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.23. 13:43
null
Bejelentette visszavonulását Bojan Krkic (Fotó: Getty Images)
Igaznak bizonyultak Gerard Piqué korábbi információi és valóban bejelentette visszavonulását az FC Barcelonánál nevelkedő, egyszeres spanyol válogatott labdarúgó, Bojan Krkic.

A 32 éves játékos 2007-ben, mindössze 17 évesen mutatkozott be a „gránátvörös-kékeknél”, s a nagy tehetségnek tartott támadó több mint 100 mérkőzést játszott az FC Barcelona színeiben, mellyel háromszor lett spanyol bajnok, kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és a spanyol Szuperkupát, de az UEFA Szuperkupáért és a FIFA klubvilágbajnokságért járó trófeáját is elhódította. A spanyol U17-es válogatottal Európa-bajnok és vb-ezüstérmes játékos Barcelonából való távozása után a 2011–2012-es idényben az olasz AS Roma, majd egy évvel később az AC Milan játékosa volt.

Krkic ezt követően ugyan visszatért Barcelonába, de a katalánok kölcsönadták őt az Ajaxnak, majd Amszterdamból való távozása után az angol Stoke Cityt, a német Mainzot, illetve a Deportivo Alavést is erősítette.

Krkic egyik állomáshelyén sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, s 2019-ben elhagyta Európát, hiszen aláírt a kanadai Montreal Impacthez, ahonnan azonban egy évvel később távozott is és Andrés Iniesta csapattársa lett a japán Vissel Kobénál.

„Sok évnyi tapasztalattal és büszkeséggel a hátam mögött úgy döntöttem, hogy véget vetek életem ezen szakaszának” – idézi Krkicet az FC Barcelona Twitter-oldala.



Krkic egyébként nemrég régi-új hobbit talált magának, s tervei szerint szeretné létrehozni a világ legjobb krosszkerékpáros márkáját, múlt hétvégén pedig egy 128 kilométeres hegyikerékpár-versenyen is részt vett Gironában.



Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
12 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik