El Clásico: Meglepnek Ancelotti szavai – Xavi

Vágólapra másolva!
2023.03.20. 07:48
null
A meccs előtt még Xavi és Ancelotti (jobbra) is mosolygott (Fotó: AFP)
A Barcelona–Real Madrid (2–1) el Clásico után a vendégek vezetőedzője, Carlo Ancelotti arról beszélt, egy olyan leshelyzet miatt nem nyertek, amiben még mindig kételkedik. A Barcát irányító Xavi viszont nem érti madridi kollégáját.

Mint ismeretes, a Barcelona vasárnap úgy verte meg 2–1-re a Real Madridot és növelte 12 pontosra az előnyét a nagy riválissal szemben a tabellán, hogy a 81. percben videózás után les miatt a VAR érvénytelenítette Marcos Asensio gólját, majd a 92. percben Franck Kessié a Barca javára döntött.

„A játékunk az elsőtől az utolsó percig rendben volt. Egy olyan les miatt nem nyertünk, amiben továbbra is kételkedünk, kétségekkel utazunk Madridba” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Carlo Ancelotti.

„Nagyobb a hátrányunk, mint a meccs előtt, még nehezebb a helyzetünk – fogalmazott az olasz szakember a 12 pontos lemaradásuk kapcsán. – Szomorúak és sértettek vagyunk, de büszkék lehetünk a meccsre, amit játszottunk. Ha ilyen meccsekre leszünk képesek, biztosan nyerünk valamit az idény végén. Sokba került nekünk a világbajnokság után a január, nem voltunk megfelelő kondícióban, de most már jó állapotban vagyunk és jól fogjuk befejezni az idényt. A legfontosabb a megfelelő felkészülés.”

A Barcelonát irányító Xavi ugyanakkor nem érti, Ancelotti miért a VAR-ral foglalkozik a mérkőzés után.

„Meglepnek Ancelotti szavai. Kétség a les miatt? A mai meccs után a VAR-ról beszélni tűzijáték” – idézte a Marca a 2–1-es siker után a Barcelona szakvezetőjét, aki szerint a győzelem ellenére nem dőlt még el a bajnoki cím.

„Tizenkét meccs még hátravan. Nagyon fontos és megérdemelt győzelmet arattunk, jobbak voltunk, irányítottuk a mecset, nagyobb helyzeteink voltak. Elégedett vagyok, mert a csapat mindent kiadott magából. Ez a győzelem megfelelő morált és önbizalmat adhat a folytatáshoz.”

Xavi elmondta, a meccs előtt nagyon sokat vívódott, hogy Sergi Roberto vagy Kessié kezdjen-e, de a lehető legjobban alakult számukra a meccs, hiszen Sergi Roberto, majd a helyére beálló Kessié is betalált, így győztek 2–1-re.

A Marca hétfői címlapja az Asensio gólját megelőző leshelyzettel (Forrás: Marca)
A Marca hétfői címlapja az Asensio gólját megelőző leshelyzettel (Forrás: Marca)

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
Barcelona–Real Madrid 2–1
(1–1)
Barcelona, Camp Nou, 95 745 néző. Vezette: De Burgos Bengoetxea
Barcelona: Ter Stegen – R. Araújo, Koundé, Christensen, Balde – Sergi Roberto (Kessié, 77.), Busquets, F. de Jong – Raphinha (F. Torres, 83.), Lewandowski, Gavi (Fati, 90+1.). Vezetőedző: Xavi
Real Madrid:
Courtois – Carvajal, Éder Militao, Rüdiger, Nacho (F. Mendy, 62.) – Modric (Tchouaméni, 76.), Camavinga (Ceballos, 76.), Kroos (Rodrygo, 62.) – Valverde (Asensio, 76.), Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző:
Sergi Roberto (45.), Kessié (90+2.), ill. R. Araújo (9. – öngól)

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
10 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik