Király-kupa: Xavi tinédzserekkel pótolhatja hiányzó támadóit az el Clásicón

2023.03.01. 16:46
null
Gavi ezúttal a rutinosabbak közé tartozhat a pályán (Fotó: Getty Images)
Csütörtök este el Clásicót rendeznek a spanyol fővárosban: a Real Madrid a Barcelonát fogadja a labdarúgó Király-kupa elődöntőjének odavágóján. A katalánok két vereséggel hangoltak a meccsre, ráadásul rengeteg hiányzójuk van, így két meglepő név is bekerült az utazó keretbe.



Robert Lewandowski, Pedri és Ousmane Dembélé is sérült, ahogyan Ansu Fati játéka is kérdéses, így két tinédzsert is behívott a vezetőedző, Xavi a Real Madrid ellen készülő Barcelona-keretbe, méghozzá a 19 éves balszélsőt, Estanis Pedrolát, valamint a 18 esztendős szélsőt, Ángel Alarcónt.

Mivel főképp a támadószekció hiányos a katalánoknál – jelenleg csak Raphinha, Ferran Torres és adott esetben Gavi bevethető itt –, az sem lenne meglepő, ha a két fiatal pályára lépne. Pedroláról így nyilatkozott Xavi a meccs előtti sajtótájékoztatón:

„Jó az egy egy elleni játékban, gyors, tud gólokat szerezni. Lewandowski távollétében úgy gondoltuk, jó ötlet hozzáadni a csapathoz.”

A spanyol vezetőedző természetesen a meccsről is beszélt: „A Bernabéu mindig felvillanyoz! Esélyünk van trófeát nyerni, és ezt meg akarjuk ragadni. Ez nagyszerű lehetőség, mondtam a játékosaimnak is, bátornak kell lennünk.”


SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Csütörtök, 21.00:
Real Madrid–Barcelona (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55