La Liga: megvan Rafa Benítez új csapata – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2023.06.23. 18:16
null
Rafa Benítez a Celta Vigónál folytatja (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2022–2023-as idényében 13. helyen végző Celta Vigo hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 63 éves Rafael Benítezt nevezte ki a csapat vezetőedzőjének.

 

Rafa Benítez játékosként a Real Madrid után több kisebb spanyol csapatban megfordult, vezetőedzői pályáját viszont már 1986-ban megkezdte, s kilenc évig dolgozott a „királyiak” utánpótlásában, ezt követően a Valladolidot, az Osasunát, az Extremadurát, a Tenerifét és a Valenciát irányította 1995 és 2004 között, mielőtt külföldre távozott volna.

A spanyol szakember ekkor vette át az angol élvonalbeli Liverpoolt, mellyel Bajnokok Ligáját nyert Isztambulban az AC Milan ellen, s egészen 2010-ig dolgozott a klubnál.

Benítez ezt követően az olasz Intert klubvilágbajnoki címre vezette, de csak két évig irányította a milánóiakat, majd a 2012–2013-as kiírásban ideiglenesen megbízott menedzserként nyert Európa-ligát a Chelsea-vel.

A spanyol szakember 2013-ban távozott Londonból és lett a Napoli vezetőedzője, mellyel Olasz Kupát és olasz Szuperkupát nyert.

Benítez a 2015–2016-os idényben nem tudott trófeát szerezni a Real Madriddal, ezért egy év után távozott, s a Newcastle United nevezte ki, melyet három évig irányított, majd Kínában a Talien Jifangot/Prót vezette 2019 és 2021 között.

Benítez ezt követően visszatért Liverpoolba, s az Everton menedzsere lett, ám a klub 2022 januárjában menesztette, azóta nem volt csapata.

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Celta Vigo viszont most hivatalos honlapján jelentette be a szakember érkezését.

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
5 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41