Real: irány Szaúd-Arábia? – Benzema beszélt a jövőjéről

2023.06.01. 16:59
null
(Fotó: Getty Images)
Egybehangzó sajtóhírek szerint a Real Madrid labdarúgócsapatának francia csatára, Karim Benzema a szaúdi al-Ittihadban folytathatja pályafutását. Az aranylabdás támadó a hivatalos Instagram-oldalán egy olyan képet posztolt, amely a távozására utal, majd nyilatkozott a Marca Leyenda-díjátadón is.

 

„A gólok, a trófeák, a stílus, az örökség: minden idők egyik legjobbja” – írta Instagramon Julien Laurens, amit Karim Benzema is megosztott a történetében.

A francia újságíró az ESPN-nek számolt be arról, hogy a 35 éves futballista az al-Ittihad kedvéért hagyja ott a Real Madridot, amelynél egyébként is lejár a szerződése június 30-án.

Szerdán arról cikkeztünk, hogy a szaúdi egyesület évi 100 millió eurós fizetést plusz bónuszokat kínált a Real Madrid klasszis csatárának, aki minden bizonnyal már rá is bólintott az ajánlatra.

A „királyiak” állítólag nem erre számítottak, ugyanis azt szerették volna, ha Benzema még egy évet marad a spanyol fővárosban. A klub és a játékos egyébként csütörtök este tart sajtótájékoztatót, akkor történhet meg a hivatalos bejelentés.

Az egyelőre kérdéses, kivel pótolná Florentino Pérez Benzemát – Carlo Ancelotti elvileg szívesen látná a Santiago Bernabéuban a Tottenham Hotspur játékosát, Harry Kane-t.


FRISSÍTÉS (19.10)

Benzema a Marca díjátadóján nyilatkozott a jövőjéről – igaz, sok konkrétumot nem árult el.

„Büszke vagyok a karrieremre. Emlékszem, még gyerekként írtam alá a Real Madridhoz. Egy álmom vált valóra akkor.

A pályán mindig érzem a szurkolók szeretetét. Értük megéri harcolni. Hogy távozok-e? Jelenleg itt vagyok, a szombati meccsre készülök.

Miért szólnék most a szurkolóinkhoz? Miért beszélnék a jövőmről, amikor Madridban ülök. Az internet hangos ezúttal is, az pedig nem a valóság” – nyilatkozta Karim Benzema.

 


 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
3 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
12 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 13:35

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12