Real Madrid: Remélem, hogy Mbappé érkezik – Rodrygo

D. S. B.D. S. B.
2023.07.18. 13:45
null
Rodrygo szívesen játszana együtt Mbappéval (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli (La Liga) Real Madrid brazil támadóját, Rodrygót a brazil Sport Tv Boleiragem című műsorában többek között klubja átigazolásairól kérdezték, s a 22 éves labdarúgó arról beszélt, hogy reméli, Kylian Mbappé érkezik a csapathoz – szúrta ki a Marca.

 

Mint ismert, a Real Madrid ezen a nyáron négy játékost igazolt, hiszen az angol középpályást, Jude Bellinghamet a Borussia Dortmundtól, a török középpályást, Arda Gülert a Fenerbahcétól, a spanyol bal oldali védőt, Fran Garcíát a Rayo Vallecanótól szerezte meg, míg az Espanyoltól kölcsönbe érkezett Joselu.

„Jól igazolnak, jó munkát végeznek, hogy összegyűjtsék a már tapasztalt fiatalokat, akik már a jelenben is sokat tudnak segíteni” – mondta Rodrygo a brazil televíziós műsorban.

Az új idénytől 11-es mezszámban futballozó támadó az esetleges újabb erősítések kapcsán kijelentette, hogy szeretne Kylian Mbappéval játszani.

„A Real Madridnál ez nagyon bonyolult, mert Mbappé minden évben jön, ahogy Harry Kane is. Amikor én ide érkeztem, sokat beszéltek Pogbáról, szóval nem tudom… Nem tudok semmit, csak várunk, viszont remélem, hogy ő (Mbappé) érkezik. Sokat segítene nekünk, ő egy sztár, de mi nem tudunk semmit” – fogalmazott Rodrygo, akit arról is kérdeztek, visszatérne-e a brazil bajnokságba a jövőben, ám az erőszakos és megfélemlítő cselekmények miatt eléggé pesszimista volt.

„Brazília elveszítette a varázsát. Amikor felnősz és egy másik országban kezdesz élni, mindent látsz, ami történik. Néha elgondolkodom a visszatérésen, de aztán más szemmel kezdem látni a helyzetet” – mondta Rodrygo.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 13:09

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46