Kissgate-ügy: a spanyolok is három évre tiltották el Rubialest

2023.11.18. 16:44
null
Luis Rubiales (Fotó: Getty Images)
Az illetékes spanyol közigazgatási bíróság, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságához hasonlatosan három évre eltiltotta minden, a sportággal kapcsolatos tevékenységtől a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) korábbi elnökét, Luis Rubialest.

A FIFA október 30-án közleményben adott hírt a spanyol ügyészség által szexuális zaklatással és kényszerítéssel vádolt Rubiales ügyében hozott döntéséről, aki szeptember 10-én mondott le az RFEF-ben viselt tisztéről, jelezve, hogy az európai szövetségben (UEFA) betöltött alelnöki posztjától is megválik.

A sportvezető az Ausztráliában és Új-Zélandon rendezett augusztusi női világbajnokság fináléja után az éremátadón váratlanul – és kéretlenül – szájon csókolta a győztes spanyol válogatott egyik játékosát, Jenni Hermosót. A spanyol ügyészség ezért indított eljárást a 46 esztendős Rubiales ellen, két nappal azt követően, hogy Hermoso hivatalosan is szexuális zaklatással vádolta meg.

(MTI)

A „KISSGATE”-ÜGY RÖVID TÖRTÉNETE

A 2023-as női világbajnokság augusztus 20-i döntője utáni eredményhirdetésen a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöke, Luis Rubiales szájon csókolta a friss világbajnok spanyol válogatott egyik játékosát, Jennifer Hermosót. Az eset közfelháborodást váltott ki Spanyolországban. Rubiales utóbb azt mondta, hogy a labdarúgó beleegyezett a csókba, és kijelentette, nem fog lemondani a posztjáról. A sportvezetőt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kilencven napra felfüggesztette, a játékos pedig hivatalos közleményt adott ki, amelyben cáfolja Rubialesnek azt a mondatait, miszerint a csókba beleegyezett.

Az elmúlt hetekben Rubiales anyja éhségsztrájkba kezdett, majd az RFEF területi vezetői hivatalos közleményben szólították fel Rubialest a lemondásra, de erre azóta sem került sor. Eközben a spanyol ügyészség is eljárást indított a 46 éves sportvezető ellen annak érdekében, hogy kiderítse, a történtek szexuális bántalmazásnak számítanak-e.

A közelmúltban Twitteren kezdett terjedni egy videó, amelyen Hermoso és válogatottbeli csapattársai az együttes buszán viccelődnek az esettel kapcsolatban – a felvételt nyilvánosságra hozó újságíró, Alvise Pérez fiókját azóta felfüggesztette a közösségi hálózat.

Szeptember elején az RFEF ideiglenes vezetősége hivatalos közleményben kért elnézést a történtekért, lemondásra szólítva fel Rubialest, majd menesztette a női válogatottat világbajnoki győzelemre vezető szövetségi kapitányt, Jorge Vildát.

Nem sokkal ezután Rubialest feljelentette az általa megcsókolt játékos, majd a spanyol ügyészség is vádat emelt az ügyben.

A spanyol női labdarúgó-válogatott tagjai Rubiales, illetve Vilda távozása után – az általuk követelt változások hiányára hivatkozva – még egy jó darabig sztrájkoltak, de végül pályára léptek az olimpiai kijutás egyetlen útjának számító Nemzetek Ligájában, ahol jelenleg százszázalékos mérleggel vezetik csoportjukat Svédország, Olaszország és Svájc előtt.

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
21 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:20

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44