Sevilla: idénybeli harmadik vezetőedzőjét is kinevezte a klub

2023.12.18. 18:37
null
Quique Sánchez Flores a Sevilla új edzője (Fotó: Getty Images)
A Sevilla labdarúgócsapatánál 2025 nyaráig Quique Sánchez Florest nevezték ki vezetőedzőnek.

 

A klub hétfőn jelentette be, hogy másfél éves szerződést kötött az 58 esztendős spanyol szakemberrel, aki már az Európa-ligában címvédő együttes harmadik vezetőedzője a mostani szezonban: elődjét, Diego Alonsót szombat este, a Getafétől elszenvedett 3–0-s bajnoki vereség után menesztették. Alonso nyolc meccsen át irányította a májusban Budapesten Európa-liga győztes együttest, de egyetlen bajnoki győzelmet sem aratott.

Az ő elődjének, az El-sikert elérő José Luis Mendilibarnak kilenc héttel korábban köszönték meg a munkát.

Sánchez Flores korábban a Valencia, az Atlético Madrid, a Getafe, az Espanyol, valamint a Watford és a Benfica kispadján is ült.

A Sevilla 16 bajnoki mérkőzésen mindössze 13 pontot szerzett, így csak 17. a La Ligában, ráadásul már a nemzetközi porondtól is búcsúzott. Flores kedden a Granada otthonában irányítja először az együttest, majd csapata szombaton az Atlético Madriddal találkozik.

Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03

A Sevilla az Osasuna ellen vetett véget rossz sorozatának

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 23:08

A Sevilla bírózott, Mourinho a csapatát dicsérte a Real győzelme után

Spanyol labdarúgás
2026.10.19. 10:52

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.18. 22:55

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

Térdműtéten esett át az Alavés vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.10.05. 14:13