La Liga: Xavi szitkozódott, majd a székét püfölte a Granada elleni döntetlen után

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
2024.02.12. 10:53
Xavi Hernández idegrendszerét alaposan megviselte a Granada elleni iksz (Fotó: Imago Images)
Nehezen emésztette meg Xavi Hernández, a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő FC Barcelona vezetőedzője, hogy csapata nem tudta legyőzni a kiesés elől menekülő Granadát.

Az idény végén távozó szakember belerúgott egy labdába, majd a tévés felvételek tanúsága szerint szitkozódni kezdett.

„Sz.rok a kib.szott anyámra, aki megszült” – dühöngött Xavi, majd mérgében a kispadhoz ment, s a székét kezdte ütlegelni.

 A 44 éves tréner a mérkőzést követő sajtótájékoztatón már higgadtabban nyilatkozott.

„Elhullajtottunk két pontot, s elszalasztottuk a lehetőséget, hogy faragjunk a hátrányunkból. A Granada intelligensen játszott, labdarúgói letámadtak minket, megnyerték a párharcaikat, noha az ő térfelükön mi is dominánsan játszottunk. Gratulálok a Granadának és Medinának (a Granada vezetőedzője – a szerk.), jó meccstervveé rukkoltak elő. Ha elhúztunk volna 2–0-ra, a meccs megváltozott volna, de olyan hibákat vétettünk, amelyek normális esetben megengedhetetlenek” – értékelte a látottakat Xavi.

„Ha a meccs előtt valaki azt mondja nekem, hogy egy ponttal távozunk, a helyzetünk ismeretében aláírtam volna ezt a végkifejletet. – ezt már Alexander Medina, a Granada mestere mondta a meccs után. – A meccstervünk célja ezzel együtt a győzelem volt, s a játékunkat elnézve úgy gondolom, hogy akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést. A folytatásban erre kell építenünk, mert nagyon fontos meccsek várnak ránk. Ez az a Granada, amit látni szeretnék, egy ilyen csapatnak igen is van esélye a bennmaradásra.”

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ
Barcelona–Granada 3–3 (Yamal 14., 81., Lewandowski 64., ill. R. Sánchez 43., Pellistri 61., Miguel 66.)

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
18 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
19 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28