Mbappé anyja már Madridban néz házakat – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.02.29. 10:03
Sajtóhírek szerint Kylian Mbappé anyja már Madridban keres házat (Fotó: Getty Images)
A tavalyi bejelentés óta kevés nap telik el, hogy ne lehetne hallani valamilyen pletykát arról, hogy Kylian Mbappé a Real Madridnál folytatja pályafutását nyártól. A Relevo most újabb olyan jelről számolt be, ami azt mutatja, hogy a PSG világbajnok támadója a „királyiakhoz” szerződik, ugyanis a lap értesülése szerint Mbappé édesanyja és ügynöke már Madridban keres házat.

Bár sokan szeretnék csapatukban tudni, egyre inkább biztosnak tűnik, hogy Kylian Mbappé nyáron elhagyja a Paris Saint-Germaint és a Real Madrid játékosa lesz.

A Relevo ennek újabb jeléről számolt be, ugyanis a csatár édesanyja és ügynöke, Fayza Lamari az elmúlt napokban Madridban járt, ahol több logisztikai feladata is volt. A lap úgy tudja, hogy Lamari a Real Madriddal is tárgyalt Kylian Mbappé szerződésének finomításáról, de utazásának egy másik fontos célja volt, hogy megtalálja a labdarúgónak azt a házat, ahol biztonságban élhet – ez La Moraleja vagy La Finca városrészek közül lehet valamelyik.

A lap kitért rá, a Mbappé-transzferszaga két héttel ezelőtt gyorsult fel igazán, amikor a támadó tájékoztatta terveiről a PSG tulajdonosát, Nasszer Al-Kelaifit, s a Real Madriddal való tárgyalása már annyira előrehaladott állapotban van, hogy csak az aláírások hiányoznak a szerződésről.

A Relevo arról is írt, hogy a Real Madrid üdvöskéje, Endrick is elkezdte keresni madridi otthonát.

 

Legfrissebb hírek

Ódákat zeng Mbappé teljesítményéről az RMC Sport szakkommentátora

Foci vb 2026
2026.06.27. 17:42

Mbappé két gólpassza még döntő lehet

Foci vb 2026
2026.06.27. 16:02

Kinevezték az új trénert, a Brest teljesítette elhunyt edzője kívánságát

Francia labdarúgás
2026.06.27. 15:16

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

A Real Madrid vezeti a klubok góllövőlistáját

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:30

Felemás favoritok, futballtörténeti rekordok és minden idők legtöbb gólja – ilyen volt a vb második csoportfordulója

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:22
Ezek is érdekelhetik