„A császárnak, ami a császáré” – Dani Alves megint Barca-legenda

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.03.01. 13:10
Dani Alves visszakerült a Barcelona legendái közé (Fotó: Getty Images)
Csak néhány napig nem volt hivatalosan is az FC Barcelona legendás játékosa Dani Alves. A nemrég egy 23 éves nő ellen elkövetett szexuális erőszak miatt négy és fél év börtönbüntetésre ítélt brazil jobbhátvéd ismét ott szerepel a gránátvörös-kékek legendás labdarúgói között.

Mint azt megírtuk, hiába nyert 23 trófeát az FC Barcelonával, a közelmúltban kiszabott börtönbüntetése miatt néhány nappal ezelőtt kikerült a gránátvörös-kékek hivatalosan elismert legendái közül Dani Alves.

A katalánok a brazil jobbhátvédet a bűntettével kapcsolatos ítélet kihirdetése után távolították el a honlapjukon megtalálható legendák közül, de a katalán Sport.es már akkor megjegyezte, hogy a Barcelona óvatosan nyilvánul meg, ugyanis fenntartja Alves ártatlanságának vélelmét.

Az El Mundo szúrta ki, hogy Dani Alves néhány nappal az után, hogy lekerült, már vissza is került a 102 legendás labdarúgó közé, vélhetően azért is, mert felesége, Joana Sanz is szólt az ügyben.

„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré” – írta Instagram-történetében Dani Alves felesége.

„Ő volt a Barcelona történetének legjobb jobbhátvédje, több mint megerősítette a futballképességeivel kapcsolatban támasztott elvárásokat” – írta Alvesről az FC Barcelona.

 


 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41