„Sikeres akarok lenni a Barcelonában” – Ansu Fati készül a visszatérésére

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 10:35
Ansu Fati az idényzárón tíz percet játszott a Manchester United ellen (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona kötelékébe tartozó, a tizenéves korában hatalmas tehetségnek kikiáltott Ansu Fati készen áll arra, hogy ismét nevelőegyesületében bizonyítson. Mint ismert, a 21 éves támadó tavaly szeptemberben került az idény végéig kölcsönbe az angol Brighton & Hove Albionhoz.


„Az emberek az gondolják, sérült vagyok, de jól vagyok, és teljes mértékben készen állok a Barcelonára a következő idényben. Sok időt töltök az edzőteremben, és mindent megteszek azért, hogy kiváló formába kerüljek. Sikeres akarok lenni a Barcelonában” – idézte Ansu Fatit Fabrizio Romano.

A még mindig csak 21 éves játékos – aki Lionel Messi távozása után megkapta a 10-es mezt Barcelonában – eddigi karrierjét beárnyékolják a sérülések. A térdeivel többször is probléma volt, és a mostani idényben is hátráltatta őt a vádlisérülése. Csupán 19 Premier League-mérkőzésen játszott, és összesen két gólja volt. Az Európa-ligában hat meccsen kétszer talált a kapuba és volt egy gólpassza is.

ANSU FATI ELHAGYTA A BRIGHTONT


Ansu Fati legutóbb március elején volt kezdő, és legutóbb tavaly szeptemberben játszott végig egy mérkőzést. A mostani idény végén csak perceket töltött a pályán.

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
12 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik