Myrto Uzuni: A Fradi mindig is az otthonom lesz

M. B.M. B.
2024.07.19. 09:25
Myrto Uzuni (Fotó: Getty Images)
A Magyar Nemzetnek adott interjút Myrto Uzuni, a Ferencváros labdarúgócsapatának korábbi szélsője.

A spanyol élvonalból az előző idény végén kiesett Granadában légióskodó elmondta: nem esett neki jól, hogy kimaradt hazája nemzeti csapatának Eb-keretéből azután, hogy a selejtezőkben rendre lehetőséget kapott.

„Természetesen nem érintett jól, hogy nem mehettem Németországba. De ilyen a labdarúgás, és el kell fogadnunk, amit az élet ad nekünk. Ez arra tanít, hogy még keményebben kell dolgoznunk, mint azelőtt. Mindig hiszek magamban, és úgy gondolom, hogy nagyszerű munkát végeztem a Granadával. Idén sok gólt rúgtam, és annak is mindenképpen örülök, hogy ez nem szerencse volt, hanem kemény munkával sikerült elérnem, és azzal, hogy mindig bíztam a tudásomban. Örülök és büszke vagyok a teljesítményemre” fogalmazott Myrto Uzuni, aki ennek dacára mindhárom csoportmeccsen a lelátón szurkolt Albániának.

A 29 éves játékos ezután elmondta, hogy a mai napig követi a Ferencvárost, s nem tartja kizártnak, hogy egy adott ponton visszatérjen a zöld-fehérekhez.

„Ahogy mondtam, a Fradi mindig is az otthonom lesz. Ennek a klubnak csodálatos szurkolói vannak. Ha őszinte akarok lenni, nagyon hiányzik a Fradi. Korábban is mondtam, amikor elhagytam a Fradit, hogy ez csak egy üzlet volt, és remélem, hogy még találkozunk a jövőben. Rajtam nem fog múlni” – közölte a szélső. 

 

Legfrissebb hírek

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35