Hansi Flick kritikusan értékelte első győzelmét, de Yamalról és Gündoganról is beszélt

Sári RolandSári Roland
2024.08.18. 09:31
Hansi Flick nem volt elégedett a csapatával az első félidőben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Barcelona 2–1-es győzelmet aratott a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) nyitófordulójában a Valencia ellen. Hansi Flick beszélt az első siker fontosságáról és a játékosai állapotáról is.

„Nagyon fontos volt, hogy három ponttal kezdjünk. A második félidőben tetszett is a játékunk, az elsőben kevésbé” – értékelt a győzelem utána német vezetőedző, akinek ez volt az első tétmeccse a Barcelona kispadján. 

Hansi Flick azt is kifejezte, a körülményeket figyelemebe véve még inkább értékelniük kell a Valencia elleni diadalt. 

„Nem volt egyszerű az előszezon, hiszen több kulcsjátékosunk is szerepelt az Európa-bajnokságon vagy az olimpián, így kevés idő volt az összeszokásra. Ezalatt több fiatalnak is jutott szerep és ma meg is ajándékoztam őket, mivel kiérdemelték, hogy játszhassanak.”

„Lamine Yamal egy nagyszerű játékos, minden futballrajongó szereti az olyan játékosokat, mint ő, így nem meglepő, hogy mennyien örvendeznek, mikor látják” – emelte ki a fiatal sztár a szakember. 

Nem meglepő módon a vezetőedző kitért a meccs emberére, a két gólt is szerző Robert Lewandowskira is. 

„Rendkívül profi módon játszik. Csapatként támadunk és csapatként is védekezünk és ő ma a két gólján felül védekezésben is remekül teljesített.”

Az interjú végén Flick sérülés miatt lehozott Alejandro Balde és a meglepő módon nem játszó Ilkay Gündogan helyzetéről is pozitív hírekkel tudott szolgálni. 

„Balde jól érzi magát, de azért majd megvizsgáljuk az állapotát, ha hazaértünk. Gündogánnal kapcsolatban pedig annyit tudok mondani, hogy hétfőn volt egy kisebb sérülése és még ma nem volt százszázalékos. Sokan gondolják, hogy távozik, de én úgy gondolom, velünk fog maradni ebben az idényben, de a részeletek maradjanak csak köztünk.”

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
Valencia–FC Barcelona 1–2 (Duro 44., ill. Lewandowski 45+5., 49. – 11-esből)

 

 

Legfrissebb hírek

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Kihagyja a Sevilla elleni bajnokit a Barcelona első számú kapusa

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 17:00