Szőke bombázóval jött össze a Barcelona Eb-győztes, olimpiai bajnok támadója – képek

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.20. 11:00
Fermín López és Berta Gallardo (Fotó: Instagram)
Most már teljes biztonsággal kijelenthető, amit Spanyolországban egy ideje már sejtettek: az FC Barcelona Európa- és olimpiai bajnok támadója, Fermín López és a szupermodell Berta Gallardo egy párt alkotnak. A játékos a közösségi oldalán osztotta meg a nagy hírt követőivel, amire persze azonnal érkeztek is a reakciók.

Szakmai szempontból nagyon sikeres időszak van Fermín López mögött, hiszen a nyáron a spanyol válogatott tagjaként megnyerte a labdarúgó Európa-bajnokságot, majd az olimpián is aranyérmet nyert hazájával. És úgy tűnik, a pályán kívül sem kell panaszkodnia, hiszen megismerkedett Berta Gallardóval, aki Spanyolország egyik legismertebb modellje – a képeit elnézve nem véletlenül.

Gallardónak több mint 60 ezer követője van az Instagramon, és amellett, hogy a legtöbben modellként ismerik, jogi diplomával is rendelkezik. Fermín López a napokban a közösségi médiában vállalta fel kapcsolatukat, amire azonnal elkezdtek záporozni a kommentek: Joao Félix, Lamine Yamal és Nico Williams szerint hihetetlen, hogy a játékos össze tudott jönni egy ilyen kaliberű nővel. Yamal konkrétan úgy fogalmazott, hogy ez a hír csak úgy lehet igaz, ha feltörték a telefonját… 

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58
Ezek is érdekelhetik