Majdnem ráfázott kihagyott tizenegyesére, de legyűrte az Espanyolt a Betis

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.29. 20:30
Giovani Lo Celso góljával győzött a Betis az Espanyol ellen (Fotó: Getty Images)
A Real Betis hazai pályán 1–0-ra nyert az Espanyol ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójában.

A Real Betis esélyesként látta vendégül az Espanyolt. A sevillaiak a pályán is próbálták bizonyítani, hogy jobbak a barcelonai riválisnál, de hiába dolgoztak ki rengeteg helyzetet már az első félidőben is, a ragyogó napot kifogó Espanyol-kapus, Joan García eszén nem tudtak túljárni. Olyannyira nem, hogy a játékrész hajrájában tizenegyeshez is jutott a Betis, de az Abde Ezzalzuli által kiharcolt büntetőt a sértett nem lőtte jól, García pedig ezt is védeni tudta!

A hazaiak kedvét azonban nem szegte a kihagyott 11-es, fölényük a második félidőben is megmaradt. A Betis vezetésére ugyan sokáig kellett várni, de a 85. percben végül góllá érett a sevillai fölény, Giovani Lo Celso góljára pedig nem tudtak reagálni a vendégek, s egygólos vereséget szenvedtek. 1–0

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ
Betis–Espanyol 1–0 (Lo Celso 85.)

KORÁBBAN
Celta Vigo–Girona 1–1 (Aspas 81., ill. Y. Herrera 39.)
Athletic Bilbao–Sevilla 1–1 (Jauregizar 36., ill. Padilla 90+3. – öngól)
Kiállítva: Agirrezabala (82., Bilbao)

KÉSŐBB
21.00: Atlético Madrid–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Real Valladolid–Mallorca 1–2 (I. Sánchez 90+4., ill. Larin 59., Valery 83.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Osasuna–Barcelona 4–2 (Budimir 18., 72. – a másodikat 11-esből, Zaragoza 28., Bretones 85., ill. P. Víctor 53., Yamal 90.)
Rayo Vallecano–Leganés 1–1 (Camello 8., ill. J. Cruz 55.)
Real Sociedad–Valencia 3–0 (Kubo 8., Óskarsson 80., 90+3.)
Getafe–Alavés 2–0 (Arambarri 42., Milla 57.)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Barcelona87125–9+16 21 
2. Real Madrid75216–5+11 17 
3. Atlético Madrid74311–3+8 15 
4. Athletic Bilbao842212–8+4 14 
5. Mallorca84228–6+2 14 
6. Villarreal742114–1414 
7. Osasuna842212–13–1 14 
8. Betis83328–7+1 12 
9. Rayo Vallecano82429–8+1 10 
10. Celta Vigo831415–1510 
11. Alaves831411–12–1 10 
12. Girona82339–11–2 
13. Sevilla82338–10–2 
14. Real Sociedad82246–7–1 
15. Getafe81435–6–1 
16. Leganes81435–9–4 
17. Espanyol82157–12–5 
18. Valencia81255–13–8 
19. Valladolid81254–17–13 
20. Las Palmas7348–13–5 

 

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
8 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik