Videó: Yaakobishvili Áron a Barca első csapatával edz

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 14:04
Yaakobishvili Áron ismét belekóstolhat a felnőtt csapatnál folyó munkába (Fotó: Getty Images)
A Marca vette észre, hogy a magyar U19-es válogatott Yaakobishvili Áron is részt vett a spanyol élvonalbeli FC Barcelona keddi edzésén.

A 18 éves Yaakobishvili – aki hivatalosan a Barca UEFA Ifjúsági Ligában is érdekelt U19-es csapatához tartozik, de a mostani idényben a második számú együttesnek számító Barcelona Atlétic meccsein is rendre ott van a kispadon – harmadik számú kapusként vesz részt az FC Barcelona edzésein, miután a német válogatott Marc-André ter Stegen súlyos térdsérülést szenvedett, míg a tartalékcsapatban védő, amerikai-perui kettős állampolgárságú Diego Kochen ugyancsak sérült. 

Noha a katalán klub ezt hivatalosan még nem erősítette meg, Yaakobishvili Áront várhatóan harmadik számú kapusként nevezi majd Hansi Flick vezetőedző a Getafe elleni szerdai bajnokira. 

A grúz származású, de Budapesten született 18 éves, magyar utánpótlás válogatott futballista 2018-ban került a katalán klubhoz, amelynek harmadik számú, korosztályos csapatában véd. Jelenlegi szerződése jövő nyárig szól. Yaakobishvili Áron testvére, Antal szintén Spanyolországban, a Girona együttesében szerepel.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik