Carvajal maga erősítette meg, hogy térdszalagszakadást szenvedett

I. SZ.I. SZ.
2024.10.06. 09:25
A mozdulat, amelybe belesérült Dani Carvajal (fehérben) (Fotó: Getty Images)
Többszörös térdszalagszakadást szenvedett Dani Carvajal a Real Madrid Villarreal elleni szombati bajnokiján – az Európa-bajnok játékost hordágyon vitték le a pályáról, a kórházból az Instagramon üzenve pedig megerősítette, hogy súlyos a sérülése.

Carvajal a 2–0-ra megnyert mérkőzés utolsó perceiben Jeremy Pino elől tisztázott, amikor megsérült, és fájdalmas arccal, hordágyon hagyta el a pályát. Sejthető volt, hogy súlyos a sérülése, és vasárnap reggeli üzenetében ezt megerősítette Carvajal.

„A vizsgálatok súlyos térdszalagszakadást mutattak ki, hosszú rehabilitációs folyamat következik, néhány hónapig nem lehetek ott a pályán – írta Dani Carvajal az Instagramon egy kórházban készült szelfi kíséretében. – Már várom, hogy elkezdődjön a rehabilitáció, amelyet követően szörnyetegként fogok visszatérni. Köszönöm a sok kedves üzenetet, áldottnak érzem magam.”

A Real Madrid vasárnapi közleménye szerint három szalag is elszakadt Carvajal jobb lábában: az elülső keresztszalag, a külső oldalszalag, valamint a poplitealis ín. Carvajalt a napokban megműtik.

A Real Madrid az elmúlt 15 hónapban három játékosát veszítette el térdsérülés miatt, tavaly augusztusban Éder Militao, decemberben David Alaba, idén márciusban Thibaut Courtois ínszalagja szakadt el. A Marca rámutatott, hogy Jeremy Pino tavaly novemberben szintén térdszalagszakadást szenvedett, s a visszatérése óta pályán volt a barcelonai Marc-André ter Stegen és Carvajal sérülésének pillanatában is.

Közvetlenül a meccs után Carlo Ancelotti vezetőedző is beszélt Carvajal sérüléséről.

„Nyilvánvaló, hogy súlyosan megsérült, az öltöző szomorú és aggódik Dani miatt. Sajnos ilyen sérülés többször előfordul egy csapat idényében, most pedig az egyik legfontosabb játékosunkkal történt” – mondta Ancelotti.

Spanyol labdarúgás
2024.10.05. 23:00

Távoli gólokkal fektette két vállra a Real Madrid a Villarrealt

A Villarreal akár megelőzhette volna a madridiakat, de nem borult a papírforma a Bernabéuban.

LA LIGA, 9. FORDULÓ
REAL MADRID–VILLARREAL 2–0 (1–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 73 842 néző. Vezette: Cuadra
REAL MADRID: Lunyin – Carvajal, Tchouaméni, Rüdiger, F. Mendy – Valverde, Camavinga (Militao, 71.), Modric (L. Vázquez, 90+2.) – Bellingham – K. Mbappé (Rodrygo, 71.), Vinícius Jr. (Arda Güler, 79.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
VILLARREAL: Conde – Kiko Femenia, L. Costa, Albiol (L. Bailly, 68.), Cardona (Bernat, 86.) – Comesana, P. Gueye, Parejo (Terrats, 79.), Baena (Yéremy Pino, 68.) – T. Barry, N. Pépé (Akhomach, 68.). Vezetőedző: Marcelino
Gólszerző: Valverde (14.), Vinícius Jr. (73.)

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
11 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
13 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38