Luis Enrique odaszúrt Xavinak a dokumentumfilmjében

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 09:47
Luis Enrique (Fotó: Getty Images)
A Movistar streaming szolgáltatón már megtekinthető Luis Enriquének, a Paris Saint-Germain jelenlegi vezetőedzőjének dokumentumfilmje, amelyben egyebek között pályafutásáról és edzői tapasztalatairól beszélt. Szóba került az FC Barcelona korábbi vezetőedzője, Xavi is, akit érdekes módon súlyos kritikákkal illetett a szakember.

Luis Enrique játékosként 1996 és 2004 között állt az FC Barcelona alkalmazásában, majd edzőként 2014 és 2017 között szolgálta a klubot – egyebek mellett bajnokságot és Bajnokok Ligáját is nyert a csapattal. Jelenleg már a Paris Saint-Germain vezetőedzője, az előző idényben pedig mostani együttesével épp a Xavi vezette Barcelonát búcsúztatta a BL negyeddöntőjében. Véleményét ezt követően mondta el Xavi taktikájáról, és mint kiderült, nem volt éppen jó véleménnyel róla.

„A Barcelona nem domináns csapat, nem tud védekezni. Ha ez a mi korunkban történt volna, akkor nemcsak kritika éri, hanem sokkal rosszabb lett volna. Aki Xavi pártján áll, Johan (Cruyff) és Pep (Guardiola) után a harmadik legjobb edzőnek nevezné, de ha valaki pártatlan elemző, akkor úgy beszélne róla, mintha az Eibar edzője lenne. Ter Stegen rekordot döntött a 24 hosszú labdájával a meccsen. Velem a Barcelona a saját DNS-ének megfelelő stílusban futballozott, Xavi alatt viszont nem” – hangzott el egyebek mellett Luis Enrique dokumentumfilmjében.

De szóba került az is, hogy a Barcelona a 2022–2023-as idény előtt is megkereste a szakembert, aki azonban frappáns választ adott Joan Laporta klubelnök felvetésére: „A Barcelona megkeresett engem a 2022–2023-as idényben, de aztán megkérdeztem tőlük: »ha Xavi megnyeri a bajnokságot és a Király-kupát, akkor is leváltanátok őt?« Erre aztán már nem is válaszoltak.”

 

Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

Thiago Alcantara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 12:05

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.09.08. 12:17
Ezek is érdekelhetik