Hosszabbíthat a Barcelona két ifjú spanyolja

N. L.N. L.
2024.11.20. 15:22
Gavi hosszú sérülés után tért vissza és a Sevilla elleni bajnokin éppen Pedritől kapta meg a csapatkapitányi karszalagot (Fotó: AFP)
A nemzetközi átigazolási híreiben igencsak jártasnak számító újságíró, Fabrizio Romano forrásai alapján az FC Barcelona két fiatalja, Gavi és Pedri is közel áll új szerződése aláírásához. A katalán csapat mindkét játékosának 2026 nyarán jár le a szerződése.

Fabrizio Romano szerint az FC Barcelona közel áll Gavi és Pedri szerződése megújításához. 

Gavi az 2024–2025-ös őszi szezon elején még a tavaly novemberben összeszedett keresztszalag-szakadásából lábadozott, azonban október 19-ig még erőnléti problémái voltak, ezért pedig nem volt lehetősége Hansi Flick keze alatt igazán megmutatni magát. A német edző az idényben négy bajnokin és két BL-meccsen összesen 48 percet adott a Transfermarkt szerint 90 millió eurós piaci értékkel bíró középpályásnak. 

Pedri ezzel szemben kulcsszerepet kapott Flick rendszerében, az őszi szezonban eddig a lehetséges 17 mérkőzésből mindegyiken pályára lépett, csapata támadójátékának sikeréből három góllal és két gólpasszal vette ki a részét. Az Európában játszó legjobb 21 éven aluli labdarúgónak járó Raymond Kopa-díj 2021-es győztesének piaci értéke jelenleg 80 millió euró a Transfermarkt szerint. 

 

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
19 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55