Jules Koundé: Nem játszottam jól, nem koncentráltam eléggé és durva hibát követtem el...

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.11.24. 09:48
Koundé magát hibáztatja a pontvesztésért (Fotó: Getty Images)
Mint az ismert, a Barcelona hiába vezetett két góllal is, a hajrában emberhátrányba került, majd 2–2-es döntetlent játszott a Celta Vigóval a La Liga 14. fordulójában. A szombat esti összecsapás után a Barcelona védője és vezetőedzője is csalódottan értékelt a Marcának.

 

„Kezdettől fogva nem játszottam jól, nem koncentráltam eléggé, és ennek nagy ára volt. Felálltak kétgólos hátrányból, ez nagyon fáj nekünk... Nagyon durva hibát követtem el, ami nem fordulhatna elő, hiszen ez most pontokba került. Mindenki tanult ebből a meccsből, főleg én. Vissza kell térnünk a legjobb énünkhöz, ahol eddig jártunk” – nyilatkozta meccs végi hibájára utalva a Barcelona francia válogatott védője, Jules Koundé. 

A katalánok vezetőedzője, Hansi Flick így értékelt: „Jöhetünk az utolsó tíz perccel, hogy addig vezettünk, de nem azon a tíz percen múlt, nagyon rossz meccset játszottunk. Sokat hibáztunk labdával, mintha nem bíztunk volna magunkban. Mindazonáltal ez a futball, az ilyen dolgok megtörténnek, mennünk kell tovább. Nem vagyunk boldogok, de haladunk tovább a céljaink felé!”

RC Celta de Vigo v FC Barcelona - La Liga EA Sports
 
Spanyol labdarúgás
2024.11.23. 23:00

Kétgólos hátrányból egyenlített a Celta Vigo a Barcelona ellen

Raphinha és Lewandowski is gólt szerzett, de Casadó kiállítása után a 84. és a 86. percben is betalált a korábban több helyzetet elpuskázó házigazda.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ
Celta Vigo–Barcelona 2–2 (0–1) 
Vigo, Balaídos, 24 573 néző. V: Soto Grando
Celta: Guaita – Javi Rodríguez, Starfelt, Marcos Alonso – Mingueza, Beltrán (Sotelo, 75.), Moriba, Hugo Álvarez – J. Bamba (Alfon González, 62.), Aspas (Pablo Durán, 90.) – Duvikasz (Borja Iglesias, 75.). Vezetőedző: Claudio Giráldez
Barcelona: Inaki Pena – Koundé, Cubarsí, Inigo Martínez, Gerard Martín (Fort, a szünetben) – Casadó, Gavi (F. de Jong, 75.) – Raphinha, Olmo (Pablo Torre, 89.), Pedri (Fermín López, 75.) – Lewandowski (Pau Víctor, 89.). Vezetőedző: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Alfon González (84.), Hugo Álvarez (86.), ill. Raphinha (15.), Lewandowski (61.)
Kiállítva: Casadó (82.)

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
8 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
10 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
18 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik