Mali fiatalok érkeznek a Barcelona második csapatához

N. L.N. L.
2024.11.20. 16:41
Diarra a tavalyi U17-es vb-n (Fotó: Getty Images)
A tavalyi U17-es világbajnokságon a góllövőlistán második helyen záró támadó, Ibrahim Diarra nevelőakadémiája alelnökével, valamint csapattársával, Arouna Traoréval utazik a katalán fővárosba.

Az Academie Africa Foot hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, Ibrahim Diarrát szerződteti az FC Barcelona második csapata, Arouna Traoré pedig próbajáték keretein belül mutathatja meg magát a magyar U19-es válogatott kapust, Yaakobishvili Áront is foglalkoztató katalán csapatnál.

Kettejük közül Diarra már járt a katalánoknál, és a 2006-os születésű focista átigazolása december végén kerül véglegesítésre – érkezését azonban a Barcával fennálló partneri együttműködésnek köszönhetően már korábban bejelentette az afrikai akadémia.

Diarrára nem véletlenül bukkant rá a Barcelona, a 18. születésnapját decemberben töltő támadó ugyanis a tavalyi, Indonéziában rendezett U17-es vb-n kápráztatta el a futballvilágot, amikor a bronzéremig menetelő mali válogatottban öt gólt szerzett, s kiosztott négy gólpasszt is, ezzel a torna ezüstcipőse lett.

Egyébként az is valószínűsíthető, hogy a Barcelona végül Arouna Traorét is leigazolja, de ő még most töltötte be a 17. életévét, és a FIFA tiltja a kluboknak, hogy nem európai kiskorúakat igazoljanak.

 

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30