Sergio Ramos visszatérne, de nem kell a Real Madridnak – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.11.14. 09:31
Úgy fest, Sergio Ramos nem kell a Real Madridnak (Fotó: Getty Images)
A spanyol El Chiringuito TV értesülései szerint a nyár óta szabadon igazolható világbajnok és Európa-bajnok belső védő, a 38 éves Sergio Ramos felajánlotta szolgálatait korábbi klubjának, a Real Madridnak, amely azonban nem vele szeretné megerősíteni védelmét.

Nem a legjobb időszakát éli a Real Madrid, amelynek számos játékosa sérüléssel bajlódik, így például Thibaut Courtois, Éder Militao, David Alaba, Dani Carvajal, Rodrygo, Aurélien Tchouaméni és Lucas Vázquez sem bevethető. Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban több játékost is összeboronáltak a „királyiakkal”, hiszen ismét szárnyra kapott, hogy Liverpoolból érkezhet Trent Alexander-Arnold, a Bayer Leverkusentől Jonathan Tah, a Bayern Münchentől pedig Alphonso Davies a védelem megerősítésére.

A problémák orvoslása miatt két egykori Real Madrid-védő visszatérése is felmerült, ám a korábbi csapatkapitány, a nyáron a szaúdi Al-Kvadsziját erősítő Nacho Fernández határozottan kijelentette, hogy ha hívnák, akkor sem térne vissza – annak ellenére, hogy gyakorlatilag egész pályafutását ott töltötte.

Egy másik Real Madrid-ikon, Sergio Ramos azonban épp azon dolgozik, hogy visszatérjen korábbi sikerei helyszínére. Az El Chiringuito TV értesülései szerint a Reallal négyszeres Bajnokok Ligája-győztes védő felajánlotta szolgálatait egykori klubjának és az elmúlt napokban fel is vette a kapcsolatot a Real Madriddal, de sajtóértesülések szerint a klub nem fontolgatja, hogy Ramost visszahozza a csapathoz.

A 38 éves belső védő 2021-ben távozott a „királyiaktól” a Paris Saint-Germainhez, majd a párizsiaktól 2023 szeptemberében tért vissza nevelőegyesületéhez, a Sevillához, ahol 2024. június 30-án járt le a szerződése, azóta szabadon igazolható.

@elchiringuitotv 💣 "SERGIO RAMOS HA HABLADO CON EL REAL MADRID". 💥 ¡Se viene BOM-BA-ZO en ‘El Chiringuito’! #deportesentiktok #tiktokfootballacademy #elchiringuitotv ♬ sonido original - El Chiringuito TV

 

Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
8 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28