A La Liga „manipulációja” miatt nem sikerült győznie a Real Madridnak?

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.12.15. 13:05
Ancelotti szerint egyértelműen tizenegyes járt volna a csapatának (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid 3–3-as döntetlent játszott a Rayo Vallecano otthonában a La Liga 17. fordulójának szombati játéknapján. A mérkőzésen azonban egy megkérdőjelezhető ítélet is született, amire igen haragosan reagáltak a vendégek.

A mérkőzés 75. percében, 3–3-nál ugyanis Abdul Mumin a tizenhatos vonalánál megkérdőjelezhető mozdulattal szerelte Vinícius Júniort, a játékvezető mégsem jutalmazta a Real Madridot büntetővel. 

A királyi gárda a hivatalos oldalán már a mérkőzés utáni összefoglalójában is arról írt, egyértelműen tizenegyesről volt szó, sőt ki is jelentette, hogy ez az ítélet fosztotta meg a Madridot a győzelemtől. 

A vendégek vezetőedzője, Carlo Ancelotti szintén említést tett a meccs utáni interjújában az esetről: „Látva a visszajátszásokat az én szememben ez egyértelműen büntető.”

A Real Madrid azonban nem állt le itt, ugyanis a Marca információi szerint több stábtag is úgy véli, a La Liga manipulálta a mérkőzést, mivel még meg sem vizsgálták a VAR segítségével a kérdéses esetet. A klub a hírek szerint közel ál ahhoz is, hogy hivatalos panaszt nyújtson be a játékvezető, Martínez Munuera ellen, aki szerintük nem csak egy egyszerű hibát követett el. 

A mérkőzés után azonban nem csak a Real Madrid tagjai fejtették ki a véleményüket az ítéletről, az ellenfél Rayo Vallecano edzője, Inigo Pérez is hasonlóan látta a szituációt: „Nem szeretek hazudni, én is úgy gondolom, Mumin felrúgta Viníciust.”

Spanyol labdarúgás
2024.12.14. 23:05

Hatgólos párbajban játszott döntetlent a Rayo Vallecano és a Real Madrid

A Rayo két góllal vezetett, a madridiak fordítottak, de az utolsó gólt a hazaiak szerezték.

SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ
Rayo Vallecano–Real Madrid 3–3 (U. López 4., Mumin 36., Isi Palazón 64.,  ill. F. Valverde 39., Bellingham 45., Rodrygo 56.)

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
8 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 13:11

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Hongkongi csapatba igazolt a Real Madriddal BL-győztes középpályás

Minden más foci
2025.09.10. 18:31
Ezek is érdekelhetik