Bevált a Deco-varázs, Araújo mégis marad a Barcánál – sajtóhír

M. B.M. B.
2025.01.15. 16:17
Ronald Araújo (Fotó: Getty Images)
Katalán sajtóhírek szerint a maradás mellett döntött a spanyol élvonalban (La Liga) érdekelt Barcelona uruguayi belső védője, Ronald Araújo.

A Mundo Deportivo információi szerint a klubnál sportigazgatóként tevékenykedő Deco – miután még kedden is arról szólt a zuhanyhíradó, hogy a játékosnak feltett szándéka távozni – hosszasan győzködte Araújót, hogy gondolja meg magát és maradjon a klub kötelékében. Ennek eredményeképpen az uruguayi bekk várhatóan maradni fog a klubnál, sőt arra is van esély, hogy meghosszabbítsa szerződését, amely jelen állás szerint 2026-ban jár le.

A Copa América-bronzérmes játékos maradásában szerepet játszik Inigo Martínez sérülése is (a baszk védő legalább négy hétig harcképtelen lesz – a szerk.), továbbá a csapattársak is biztosították támogatásukról, Gavival és Robert Lewandowskival az élen. A társak szerint az egyébként is vezérnek tartott Araújo játékára nagy szükség lesz a soron következő, a csapat céljai szempontjából fontos meccseken – írja a már említett forrás

A 25 éves uruguayi védő a tavaly nyári Copa Américán súlyosan megsérült, emiatt szinte a teljes őszi szezont kihagyta. Csupán a Barbastro elleni kupameccsen tért vissza a katalán együttesbe, amelyhez eredetileg 2026-ig köti szerződés, azonban Pau Cubarsí berobbanása és Inigo Martínez stabil teljesítménye miatt kevés játéklehetőségre számíthatott. Martínez viszont megsérült a Real Madrid elleni Szuperkupa-döntőben, így megnyílt az út Araújo előtt Hansi Flick kezdőcsapatába.

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Atlético Madrid19135134–12+22 44 
2. Real Madrid19134243–19+24 43 
3. Barcelona19122551–22+29 38 
4. Athletic Bilbao19106329–17+12 36 
5. Mallorca1993719–21–2 30 
6. Villarreal1885533–30+3 29 
7. Real Sociedad1984717–13+4 28 
8. Girona1984727–25+2 28 
9. Betis1967621–23–2 25 
10. Osasuna1967623–28–5 25 
11. Rayo Vallecano1866621–2124 
12. Celta Vigo1973928–30–2 24 
13. Sevilla1965821–28–7 23 
14. Las Palmas1964924–29–5 22 
15. Getafe1947813–16–3 19 
16. Leganes1947818–29–11 19 
17. Alaves19451021–31–10 17 
18. Espanyol18431116–30–14 15 
19. Valladolid19431213–37–24 15 
20. Valencia18261017–28–11 12 

 

 

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
20 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42