Folytatódik az adok-kapok: Ancelotti válaszolt Tebasnak, aki visszaszólt az olasz edzőnek

T. Z.T. Z.
2025.02.25. 14:57
Carlo Ancelottinak is megvan a véleménye a jelenlegi helyzetről (Fotó: Getty Images)
Nem csillapodnak az indulatok a Real Madrid és a Spanyol Labdarúgóliga között, a két fél háborúskodásában kedden újabb fejezet vette kezdetét: előbb a madridiak vezetőedzője, Carlo Ancelotti sajtótájékoztatón válaszolt Javier Tebas szavaira, majd néhány órával később a liga első embere foglalt újra állást az ügyben.

Mint arról már beszámoltunk, Javier Tebas a The Objective műsorában kemény szavakkal illette a Real Madrid és Florentino Pérez klubelnök játékvezetőkkel szemben tanúsított hozzáállását. A liga elnöke egyebek mellett hangsúlyozta, hogy a Real Madrid mostanra „egy hisztis klub lett”, s ebben nagy szerepe van az elnöknek, aki mindenről egymaga akar dönteni, és túlságosan is nagy hatást gyakorol a szurkolókra.

A kritikákra nem sokkal később Carlo Ancelotti reagált: „Tebas túl sokat beszél a Real Madridról, és nem tartja tiszteletben a klub szurkolóinak millióit. Pedig lennének fontosabb dolgok is a spanyol futballban, és a La Liga elnökének inkább ezekre a megoldásokra kellene összpontosítania” – fogalmazott a Real Sociedad elleni szerdai kupamérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján az olasz szakember.

Tebas sem késlekedett sokáig az újabb beszólással: „Amikor azt mondtam, hogy a Real Madrid egy hisztis klub lett, akkor nyilvánvalóan arra céloztam, ahogyan a vezetők felépítik az áldozat és az összeesküvő narratíváját” – jegyezte meg a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott levelében, kiemelve – és nyilván Ancelottinak címezve – azt, hogy nála jobban kevesen tisztelik a klubot, lévén gyermekkora óta a Real Madrid elkötelezett szurkolója. „Az egész narratíva, amit a vezetés szorgalmaz, szembemegy azokkal az értékekkel, amelyeket mindig is ismertünk” – szögezte le.

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 10:07

„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beszólt Florentino Pérezéknek

Javier Tebas: Mindig boldog vagyok, amikor a Real Madrid nyer.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
2 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
12 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 00:19

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12