Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.28. 15:16
Három pontba kerülhet Inigo Martínez szerepeltetése (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalban (La Liga) érdekelt Osasuna a hivatalos honlapján közölte, hogy megóvja az FC Barcelona elleni csütörtöki, idegenbeli bajnokit (3–0) Inigo Martínez jogosulatlannak vélt szereplése miatt. Mindeközben a katalán klub bejelentette, hogy Dani Olmóra háromhetes kényszerszünet vár.

Mint arról mi is beszámoltunk, az FC Barcelona középhátvédjét ugyan behívták a spanyol válogatott keretébe a hollandok elleni Nemzetek Ligája-negyeddöntőre, csakhogy egy térdsérülés miatt mégsem utazott el a csapat összetartására, és kihagyta a találkozót. Az Osasuna ellen viszont már a kezdőcsapatban kapott helyet, és a jelek szerint ez nagy hiba volt. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egyik szabálya ugyanis kimondja: ha egy játékost a klubja sérülés miatt visszahív a válogatottból, akkor a nemzetközi szünetet követő első öt napban nem léphet pályára a klubcsapatában. A katalánoknak így abból származhat problémája, hogy a két meccs között nem öt, hanem csak négy nap telt el.

Az Osasuna közleménye szerint a pamplonai klub pontosan erre a szabályra hivatkozva óvja meg a találkozót.

Az Osasuna megjegyzi, hogy a pamplonai Bryan Zaragoza, illetve a barcás Marc Casadó is sérülés miatt hagyta ki a válogatott mérkőzéseit, de amíg a katalán középpályás már előzőleg sérült volt, addig Zaragozát a válogatott edzőtáborában nyilvánították harcképtelennek, így az Osasuna következetesen nem küldte pályára a játékost Barcelonában.

Az Osasuna hozzáteszi: a barcelonai Fermín López, Gerard Martín, Pablo Torre trió ugyan kihagyta a spanyol U21-es válogatott második mérkőzését, de nem orvosi okokból tértek vissza korábban a klubjukhoz, így ők szabályosan léptek pályára a csütörtöki bajnokin.


Mindeközben az FC Barcelona a hivatalos honlapján közölte, hogy az Osasuna elleni meccsen megsérülő, s a 28. percben lecserélt Dani Olmónál „myofasciális fájdalmat” diagnosztizáltak a jobb láb combközelítő izmában. A klub közlése szerint a középpályásra három hetes kényszerpihenő vár.

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik