A hajrában mentett pontot a Leganés az Osasuna ellen, de marad a kiesőzónában

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.07. 22:58
Fotó: Getty Images
Nem bírt egymással a Leganés és az Osasuna a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 30. fordulójának hétfői, záró meccsén.

A pamplonai együttes irányította a játékot az első félidőben, de érvényes találatig nem jutott – a 30. percben Budimir volt kénytelen betalálni az üres kapuba, majd 11 perccel később Lucas Torró gólját érvénytelenítette les miatt a VAR. A szünet után megtört a jég, egy szöglet után Catena csúsztatta labdát a hosszú sarok felé, ahonnan a berobbanó Jorge Herrando a hálóba bólintott.

A folytatásban is a vendégek uralták a játékot, ám a második gólt nem szerezték meg, a hajrában pedig már az eredményt őrizték. A 87. percben Bretones lebirkózta a saját 16-osán belül Sergio Gonzálezt, az emiatt megítélt büntetőt Dani Raba bikázta a léc alá. Ezzel a góllal egy pontot otthon tartott a Leganés, de így is a kieső, 18. helyen zárja a fordulót, két pontra lemaradva a 17. Alavés mögött.

SPANYOL LA LIGA
30. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Leganés–Osasuna 1–1 (Raba 87., ill. Herrando 49.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Valladolid–Getafe 0–4 (Arambarri 1., Terrats 19., 38., Duarte 80.)
Sevilla–Atlético Madrid 1–2 (Agoumé 7., ill. J. Álvarez 25. – 11-esből, Barrios 90+3.)
Las Palmas–Real Sociedad 1–3 (McBurnie 61., ill. Oyarzabal 5., S. Gómez 56., Aranburu 68.)
Villarreal–Athletic Bilbao 0–0
Kiállítva: Gueye (83., Villarreal)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Barcelona–Real Betis 1–1 (Gavi 7., ill. Natan 17.)
Girona–Alavés 0–1 (Vicente 61.)
Real Madrid–Valencia 1–2 (Vinícius Júnior 50., ill. Diakhaby 15., Hugo Duro 90+5.)
Mallorca–Celta Vigo 1–2 (Valjent 17., ill. A. González 53., F. López 72.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Rayo Vallecano–Espanyol 0–4 (Cabrera 12., R. Fernández 16., Puedo 72. – 11-esből, P. Milla 90+1.)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Barcelona30214583–29+54 67 
2. Real Madrid30196562–31+31 63 
3. Atlético Madrid30179449–24+25 60 
4. Athletic Bilbao301412446–24+22 54 
5. Villarreal29139751–39+12 48 
6. Betis30139841–36+5 48 
7. Celta Vigo301271144–43+1 43 
8. Real Sociedad301251330–32–2 41 
9. Rayo Vallecano3010101033–35–2 40 
10. Mallorca301171229–37–8 40 
11. Getafe301091130–25+5 39 
12. Sevilla30991234–41–7 36 
13. Osasuna30714934–43–9 35 
14. Girona30971437–46–9 34 
15. Valencia308101234–47–13 34 
16. Espanyol29881331–40–9 32 
17. Alaves30791433–44–11 30 
18. Leganes306101429–47–18 28 
19. Las Palmas30681634–51–17 26 
20. Valladolid30442219–69–50 16 

 

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
6 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
8 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik