Meglepetés: távozik a Real Sociedad vezetőedzője – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.04.24. 13:54
null
Imanol Alguacil elköszön San Sebastiántól (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Sociedad csütörtökön hivatalos felületein jelentette be, hogy az idény végén távozik a csapat vezetőedzője, Imanol Alguacil.

A baszk klub tájékoztatása szerint Imanol Alguacil maga közölte a klubbal, hogy a következő idényben már nem kívánja folytatni a munkát. A szakember szerződése június 30-án amúgy is lejárt volna, és úgy döntött, nem szeretne hosszabbítani a klubbal.

A Marca információi szerint Alguacil a csütörtök délelőtti edzésen a játékosaival is ismertette döntését.

Az oriói születésű 53 éves tréner 2011 óta áll a Real Sociedad alkalmazásában, előtte sehol máshol nem dolgozott. A klub utánpótlásánál kezdett tevékenykedni, majd egyre feljebb és feljebb kapaszkodott, mígnem 2018-ban rábízták az első csapat irányítását. 

2020-ban Spanyol Kupát nyert, ráadásul vezetésével mindig is látványos futballt játszott a Real Sociedad, amely jelenleg a bajnokság kilencedik helyén áll, és a Manchester United ellenében csak márciusban, a 16 között búcsúzott az Európa-ligától, a Király-kupából pedig a Real Madrid ejtette ki a baszk együttest egy nagyon szoros párharcot követően. 

 

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
16 órája

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
18 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08