Megműtötték a fegyelmi döntésre váró Antonio Rüdigert

H. Á.H. Á.
2025.04.29. 13:43
null
Rüdigernek a bal térdét kellett megműteni (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, botrányos véget ért szombaton a spanyol Király-kupa döntője, amely botránynak a sérülése miatt lecserélt Antonio Rüdiger volt az egyik főszereplője. A nagy felhajtás közepette, szinte el is sikkadt, hogy a játékvezetőt jégkockával megdobáló védőről később kiderült: bal térdében részleges meniszkusz-szakadást szenvedett, ami miatt kedden megműtötték.

A Real Madrid hivatalos honlapjának közleménye szerint a 32 éves német védő operációját kedden délelőtt dr. Manuel Leyes végezte el, a klub orvosi stábjának felügyelete mellett és előreláthatóan hat-nyolc hét kihagyás várhat Rüdigerre. A közlemény azzal zárul, hogy Rüdiger hamarosan elkezdheti a rehabilitációt.

A 79-szeres német válogatott védő sérülése egyébként kissé háttérbe szorult a botrány mellett, ami az FC Barcelona ellen 3–2-re elvesztett kupadöntőt övezte, aminek a lefújása előtti pillanatokban az addigra már lecserélt Rüdiger jégkockákkal vette célba De Burgos Bengoetxea játékvezetőt, és bár nem találta el, a kiállítás sorsára jutott – később aztán szintén piros lapot kapott Jude Bellingham és Lucas Vázquez is.

Rüdiger a találkozó másnapján aztán elnézést kért a történtek miatt a játékvezetőtől, ám ettől függetlenül valószínűleg hosszú eltiltás várhat rá.

 

 

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 13:09

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24