A Real Madrid legendája szokatlan okból kötött bele Lamine Yamalba

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.10. 12:48
null
Lamine Yamal az ominózus sajtótájékoztatón (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid legendás középpályása, Guti egy interjúban kötött bele az FC Barcelona tinisztárjába, Lamine Yamalba, amiért sapkát viselt a spanyol válogatott sajtótájékoztatóján.

Guti az egyik rendszeres vendége az El Chiringuito nevű spanyol futballról szóló kibeszélőshow-nak, ahol most leginkább a Nemzetek Ligája-döntője szolgáltatta a témát. Így szóba került egyebek mellett az, hogy Lamine Yamal sapkával a fején jelent meg a meccset követő sajtótájékoztatón – ráadásul a sapkát hanyagul hátrafelé fordította, ami a Real Madrid legendájánál külön is kiverte a biztosítékot. 

„Nem tudom, hogy ez volt-e az első alkalom, hogy ezt a srácot hátrafelé fordított sapkában látom. Ez nem tetszik nekem, mivel a spanyol válogatottban játszik” – kezdte kritikáit Guti az adásban a Marca beszámolója szerint.

A korábbi Real Madrid klasszis ugyanakkor ezért nem elsősorban a fiatal játékost tette felelőssé: „Ez a valóság, és ez nem az ő hibája, mert végső soron azt csinál, amit akar. Hanem a mellette lévők hibája, akik nem mondják neki azt, hogy hé, a válogatott sajtótájékoztatóján ne viseljél már sapkát.”

Mint ismert, a Nemzetek Ligája-döntőt tizenegyespárbajban elveszítette Spanyolország, Portugália lett a torna győztese. 

 

Legfrissebb hírek

Golden Boy-index: továbbra is Lamine Yamal vezet, két magyar is a legjobb százban

Minden más foci
2025.09.12. 16:08

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

Már a spanyol válogatottban is felnőttként kezelhetik a Barcelona sztárját, Lamine Yamalt

Foci vb 2026
2025.09.03. 08:38

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal az 1., Tóth Alex a 32., Dárdai a 94. – íme, a világ 200 legjobb tinédzsere a CIES szerint

Minden más foci
2025.08.27. 12:00
Ezek is érdekelhetik