Letartóztatták a 19 éves fiatalt, aki halálosan megfenyegette Álvaro Moratát

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.24. 18:30
null
Morata sorsdöntő tizenegyest hibázott Portugália ellen (Fotó: Getty Images)
A madridi Marca beszámolója szerint a málagai rendőrség kedden letartóztatott egy 19 éves fiatal férfit, aki a közösségi médiában halálosan megfenyegette Álvaro Moratát és családját, miután a támadó a labdarúgó Nemzetek Ligájában kihagyta a sorsdöntő tizenegyest Portugália ellen.

Mint ismert, a Nemzetek Ligája idei döntőjét Spanyolország és Portugália játszotta, a találkozó pedig tizenegyespárbajban dőlt el. A korábban többek között a Real Madridot, az Atlético Madridot és a Juventust is erősítő Álvaro Morata elhibázta a saját lövését, ezzel a portugálok nyerték meg a kupát. A 32 éves támadó – aki a nyáron a Milantól kölcsönbe a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasarayhoz szerződött – ezt követően halálos fenyegetéseket is kapott a közösségi felületeken.

A Marca beszámolója szerint az egyik málagai fiatal nemcsak Moratát, hanem annak családját is halálosan megfenyegette az egyik legismertebb közösségi platformon, olyannyira, hogy még a gyermekeire is különféle célzásokat tett.

Az ügy kuszaságát ugyanakkor jelzi, hogy az említett fiatal a fenyegetések nyilvánosságra kerülése után bejelentést tett a Málagai Tartományi Rendőrkapitányságon, miszerint ismeretlenek feltörték a fiókját. A kiberbűnözés elleni osztályon azonban megállapították, hogy a panaszos által hivatkozott fiók ugyanaz volt, mint amelyről a fenyegetéseket is megkapta Morata.

A nyomozók továbbá több ellentmondást felfedeztek a vallomásban, s megállapították: a málagai fiatal csak alibit szeretett volna magának gyártani a megtévesztő bejelentésével.

A spanyol rendőrség ezután lehallgatta a feltételezett elkövető mobiltelefonját, és a beszélgetések elemzése során kétséget kizáróan megállapították, hogy valóban ő írta a fenyegetéseket, így kedden letartóztatták.

„Az efféle viselkedések bizonyos területek, például a sportban egyre inkább normalizálódtak, kihasználva a közösségi média által biztosított anonimitást” – hívta fel a figyelmet közleményében a rendőrség.

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06

Ezúttal sem brillírozott, de a három pontot begyűjtötte a Real Madrid a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 15:58
Ezek is érdekelhetik