Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

R. D. P.R. D. P.
2025.07.16. 12:30
null
Lucas Vázquezt sok szurkoló a szívébe zárta (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid hivatalosan bejelentette, hogy csütörtökön, július 17-én 13 órakor ünnepélyes búcsúztatót tart Lucas Vázquez tiszteletére a klub edzőközpontjában, a Ciudad Real Madridban. Az eseményen jelen lesz a klubelnök, Florentino Pérez is.

A 32 éves szélső, Lucas Vázquez 2007-ben, mindössze 16 évesen került a Real Madrid akadémiájára, ahol végigjárta az utánpótlás minden lépcsőfokát a Juvenil C-től egészen a Castilláig. Egy Espanyolnál töltött kölcsönidény után 2015 szeptemberében mutatkozott be az első csapatban, és azóta tíz idényen át 402 mérkőzésen viselte a „királyi gárda” mezét. Ez idő alatt 23 trófeát nyert: öt Bajnokok Ligáját, öt klubvilágbajnokságot, négy Európai Szuperkupát, négy La Ligát, egy Király-kupát és négy Spanyol Szuperkupát.


Florentino Pérez klubelnök külön kiemelte Vázquez érdemeit: „Lucas Vázquez példamutatóan képviselte a Real Madrid értékeit, és az egyik legkedveltebb játékosunk lett a szurkolók körében. A kitartás, az alázat, a munka és a győzni akarás mind-mind olyan tulajdonságai, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben a mezben. Lucas a teljes madridista család szeretetét és elismerését viszi magával. A Real Madrid mindig is az otthona lesz.”

A klub legendaként megszólítva sok sikert kívánt a spanyol játékosnak és családjának élete következő fejezetéhez.

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
20 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36