Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.23. 18:57
Rashord a Barcelonában folytatja (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) címvédő Barcelona hivatalos honlapján tudatta, hogy a 2025–2026-os idényre kölcsönvette a Manchester United angol válogatott támadóját, Marcus Rashfordot.

Mint ismert, a pocsék 2024–2025-ös idény után a nyári átigazolási időszakban egyelőre Matheus Cunhát és Bryan Mbeumót szerződtette a Manchester United, amely a két új szerzemény után több játékosától is szeretett volna megválni, például Marcus Rashfordtól, Alejandro Garnachótól, Antonytól, Jadon Sanchótól és Tyrell Malaciától is.

Ezzel együtt a napokban felmerült, hogy Rashfordot a La Liga-címvédő Barcelona venné kölcsön, majd felgyorsultak az események, s a transzferrel kapcsolatos első hírek megjelenése után a katalán klub már vasárnap orvosira várta az angol válogatott támadót, akinek érkezését szerda délután jelentette be a gránátvörös-kék klub. A Barcelona tudatta, hogy 2026. június 30-ig, azaz a 2025–2026-os idényre vette kölcsön Rashfordot, és opciója van a végleges megvásárlására is – a BBC úgy tudja, a csapat 35 millió euróért szerezheti meg az angol támadót.

A már 27 éves Rashford 2005 óta, azaz 20 éve tartozik az MU kötelékébe, de az elmúlt időszakban kevés lehetőséghez jutott, ezért télen az Aston Villának adták kölcsön, ahonnan nyáron visszatért Manchesterbe, de most ismét kölcsönbe távozott onnan.

A Barca közölte, Rashford a 14-es mezt fogja viselni. Az angol Sky Sports a transzfert illetően megjegyzi, várhatóan Rashford fizetését a katalánok fedezik, de a La Liga jelenlegi szabályai szerint így nem tudják regisztrálni a csatárt. A katalán sport.es pedig arról írt, hogy Rashford jelentős fizetéscsökkentésbe ment bele, hogy a Barcelona játékosa legyen, ugyanis amíg az MU-nál évente 18 millió eurót keresett, addig Barcelonában „csak” 14 milliót fog.

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
7 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
13 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
16 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
19 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik