A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

T. Z.T. Z.
2025.09.02. 19:32
null
Pedriből napjaink egyik legjobb középpályása lett (Fotó: Getty Images)
Csak kevesen tudják, hogy az FC Barcelona karmestere, Pedri korábban majdnem az ősi rivális Real Madrid játékosa lett. A 22 éves spanyol válogatott játékos próbajátékon is járt a madridiaknál, de nem felelt meg az elvárásoknak. Pedri a Marcának beszélt arról, hogyan élte meg azt az időszakot és pályafutása későbbi szakaszában mennyit profitált az elutasításból.

Pedro González López, közismertebb nevén Pedri a Laguna ifjúsági csapatának kiemelkedő tehetsége volt, amikor 2018-ban felkeltette a Real Madrid figyelmét. Az ifjú labdarúgó aztán nem sokkal később Madridba utazott, hogy próbajátékon vegyen részt a „királyiaknál”: „Elmentem Valdebebasba (a Real Madrid edzőközpontja – a szerk.), de az első pár napban nem tudtam edzeni, mivel folyamatosan hó borította a pályákat. Leküldtek a B-csapathoz, és végül azt mondták, hogy nem vagyok elég jó, de továbbra is figyelemmel követnek majd”idézte fel a Marca Pedri egyik korábbi nyilatkozatát a történtekről.

„Hálás vagyok azoknak, akik azt mondták, hogy nem vagyok elég jó. Most annál a csapatnál vagyok, amelyet mindig is szerettem. Furcsa is volt a Real Madrid mezét viselni, mert mindig a Barcát szerettem. Amikor ott voltam, ránéztem a címerre, és tudtam, hogy valami nem stimmel...” – emlékezett még vissza a Marca a középpályás egy másik megszólalására.

A Marca ugyancsak visszatekintett arra, amikor az FC Barcelona középpályása kijelentette, nem haragszik azokra, akik eltanácsolták a Real Madridtól, viszont nagyon boldog jelenlegi csapatánál: „Most ott vagyok, ahol lenni akarok. Eleinte nem esik jól, ha bárhonnan eltanácsolnak, de később már azon kezdesz dolgozni, hogy a jövőben valami más kerüljön az utadba. Nem emlékszem pontosan, ki utasított vissza a Real Madridnál, azonban ha látnám, azt mondanám, hogy most nagyon jól érzem magam a Barcelonában.”

Pedri végül nem lett a Real Madrid játékosa, az FC Barcelona viszont 2019. szeptember 2-án megállapodott a Las Palmasszal a szerződtetéséről, és 2020. július 1-jén csatlakozott a katalán klubhoz, amelyben azóta is szerepel – és nemcsak ott számít alapembernek, hanem kirobbanthatatlan a spanyol válogatottból is, amellyel 2023-ban Nemzetek Ligáját, 2024-ben Európa-bajnokságot is nyert.

 

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
16 órája

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
18 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 0:19

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28