Deco: Nekünk egy játékos sem fog diktálni

V. H. L.V. H. L.
2025.09.30. 10:49
null
Deco lelkiismerete tiszta a Williams-ügyben (Fotó: Getty Images)
Nem az FC Barcelona kezdeményezte idén nyáron Nico Williams átigazolását – állítja Deco. Az FC Barcelona sportigazgatója a Mundo Deportivónak adott interjújában elmondta: a játékos ügynöke ajánlotta fel ügyfele szolgálatait a katalán klubnak, majd diktálni akarta a feltételeket.

Tisztázta a Nico Williams nyári Barcelonába szerződésének meghiúsulásával kapcsolatos félreértéseket Deco, a gránátvörös-kékek sportigazgatója, aki a Mundo Deportivónak adott terjedelmes interjút. Az egykori kitűnő középpályás a barcelonai lapnak elmondta: a spanyol válogatott és az Athletic Bilbao ászával kapcsolatban sok fals információ látott napvilágot, többek között az, hogy a játékos döntött úgy: nem akar Katalóniába költözni, s ezután hosszabbított 2035-ig a baszkokkal.

„Bilbaóban egy csomó ostobaságot beszélnek, mostanra elértük azt, hogy a sztárok akarnak Barcelonába jönni – jelentette ki a 48 éves szakember. – Amikor egy Nicóhoz hasonló nagyszerű labdarúgó képviselője megkeres minket, nyilván szóba állunk vele – ebben az esetben is ezt történt. A futball ilyen: a játékosnak valamilyen okból nem feleltek meg az általunk kínált feltételek. Az ügynöknek is megvannak maga érdekei, nem tudjuk, mi történik közte és az ügyfele között, de nem volt itt semmilyen probléma.”

Deco azt is elárulta, végül miért nem tudták nyélbe ütni Nico Williams átigazolását.

„Azt mondtuk, nem fogadjuk el az ő feltételeit, mert nekünk egyetlen játékos sem fog diktálni. Adtunk nekik egy határidőt, nem jelentkeztek, járták tovább az útjukat, mi pedig a miénket” – fogalmazott a volt portugál válogatott labdarúgó.

Az FC Barcelona sportigazgatója arról is beszélt: haragszik a bilbaóiakra, mert a liga szeme láttára kérdőjelezték meg a katalán klub szavahihetőségét.

„Nem akarok belemenni olyan ügyekbe, amelyek nem rám tartoznak. Én a játékosokkal, illetve a klub mindennapos működtetésével foglalkozom, de nem hiszem, hogy ebből a szempontból a Bilbao jó példát mutatott. Nem mi kerestük meg a Nicót, nem mi mentünk utána. Sokkal inkább az ügynöke miatt kellene aggódniuk, aki többször eljött a Barcához, hogy felajánlja ügyfele szolgálatait.
 

 

Legfrissebb hírek

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Kihagyja a Sevilla elleni bajnokit a Barcelona első számú kapusa

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 17:00

Az özönvízszerű eső miatt elhalasztották a Levante–Athletic Bilbao spanyol bajnokit – videó

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:45

Hosszabbít szupertehetséges csatárával a Barca – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 14:31

Hiába a magas góltermés, Flick szerint a Barcelonának továbbra is szüksége van csatárra

Spanyol labdarúgás
2026.09.07. 13:10

Unai Simón mindent védett, az Atleti simán kikapott Bilbaóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 18:26

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 15:00