Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.10.21. 17:54
null
David Alabát vasárnap le kellett cserélni, de úgy tűnik, nem súlyos a sérülése (Fotó: Getty Images)
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid belső védője, David Alaba izomsérülést szenvedett, viszont a két jobbhátvéd, Trent Alexander-Arnold és Dani Carvajal közel jár a visszatéréshez, a héten már mindketten pályára léphetnek.

David Alabát a Getafe elleni, 1–0-ra megnyert vasárnapi mérkőzés szünetében le kellett cserélni, mert fájdalmat érzett a jobb vádlijában. A Marca arról ír, hogy az osztrák belső védő kisebb izomsérülés, túlterheltség miatt kénytelen hét-tíz napot kihagyni, így nem léphet pályára a szerdai, Juventus elleni BL-mérkőzésen (21 óra) és a vasárnapi el Clásicón (16.15) – mindkét esetben otthon játszik a Real Madrid. Jó hír a játékosnak és a csapatnak, hogy az MRI-vizsgálat megerősítette, nem történt izomszakadás. 

Trent Alexander-Arnold szeptember közepén a Marseille elleni Bajnokok Ligája-találkozón (2–1) szenvedett combhajlító-sérülést, s már az 5. percben le kellett cserélni. Az angol jobbhátvéd eddig hat meccset hagyott ki, de az As szerint már teljes értékű edzésmunkát végez, és a Juve ellen néhány percet már kaphat Xabi Alonso vezetőedzőtől.

Dani Carvajal is a csapattal edz már, miután szeptember végén, az Atlético Madrid elleni derbin (2–5) izomsérülést szenvedett. A 33 éves jobb oldali védő a Bajnokok Ligájában egyelőre még biztosan nem léphet pályára, mert a Marseille elleni összecsapáson begyűjtött piros lapja miatt kétmeccses eltiltást kapott, ami a Juve elleni találkozón telik le. A vasárnapi el Clásicón viszont szóhoz jutnak, de valószínűleg nem kezdőként, így jó esély van rá, hogy a héten esedékes két rangadón egyaránt Federico Valverde lesz a királyi gárda jobbhátvédje.

A blancókra egyébként nagyon ráfér, hogy mielőbb visszatérjenek védői, ugyanis elég hiányos jelenleg a hátsó alakzat. Dean Huijsen (izomsérülés) hamarosan újra játszhat, de egyelőre konditermes edzéseket végez, Antonio Rüdiger (combhajlító-sérülés) decemberben térhet vissza, Ferland Mendy (combsérülés) augusztusban dőlt ki, és még nem tudni, mikor juthat ismét szóhoz, ám novembernél előbb aligha.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
Szerda, 21.00: Real Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ
Vasárnap, 16.15: Real Madrid–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
8 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
11 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12