Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

R. D. P.R. D. P.
2025.10.19. 12:36
null
Hansi Flick szerint a játékvezető félreértett valamit (Fotó: Getty Images)
Hansi Flick különös körülmények között élte meg az FC Barcelona–Girona bajnoki hajráját: a katalánok vezetőedzőjét kiállították, miközben csapata Ronald Araújo késői találatával megszerezte a győzelmet. A német tréner a mérkőzés után elmagyarázta a vitatott jeleneteket – köztük azt a „bemutatást” is, amely a győztes gól után kavarta fel a kedélyeket.

„A mozdulat nem a játékvezetőnek vagy bárki másnak szólt, csak egy érzelmi ünneplés volt” – mondta Hansi Flick. Hozzátette, hogy a kiállítását sem érzi jogosnak: „Frenkie-nek tapsoltam, nem a játékvezetőt támadtam, de ő így értelmezte. Elfogadom a döntését.”

A szakvezető szerint az 2–1-es siker nagyon fontos három pontot jelent a csapat önbizalma szempontjából, még ha nem is játszottak jól: „Nem ez volt a legjobb futballunk, de a gól sokat adhat a jövőre nézve. Boldog vagyok a csapat miatt.”

A győztes találat külön érdekessége volt, hogy azt a középhátvéd Ronald Araújo szerezte – méghozzá csatárként bevetve. „Nagyon örülök Ronaldnak. Megkérdeztem tőle, tud-e elöl játszani, és igennel válaszolt. Ő mindig szívvel küzd a csapatért, és most ez meghozta a gyümölcsét” – dicsérte uruguayi védőjét Flick.

Az FC Barcelona trénere így kihagyja az el Clásicót, hiszen a kiállítás után eltiltás vár rá, de nem kívánt előre foglalkozni ezzel: „Nem gondolok erre, csak az számít, hogy valahogy a csapat mellett lehessek. Nem hiszem, hogy lesz fellebbezés. A bíró döntött, és ezt tiszteletben tartom.”

SPANYOL LA LIGA 9. FORDULÓ
FC Barcelona–Girona 2–1 (Pedri 13., R. Araújo 90+3., ill. Witsel 20.)

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41