Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2025.10.25. 10:08
null
Lamine Yamal (Fotó: AFP)
A Barcelona két kupadöntő mellett a bajnokságban is legyőzte kétszer a Real Madridot az előző idényben, a madridiak a 16 kapott gólért és a két súlyos vereségért is vissza akarnak vágni a vasárnapi csúcsrangadón.

Nem mélyült el a barátság a Real Madrid és a Barcelona között a héten: ahogyan tavasszal, a vasárnapi klasszikus előtt sem ebédel együtt a két klub vezetősége, de már Lamine Yamal miatt áll a bál. A katalánok tinisztárja a Kings League nevű kispályás futballbajnokság egyik mérkőzését promotálta a Chup Chup című műsorban, és amikor azt kérdezték tőle, lát-e hasonlóságot ottani csapatának következő ellenfele, valamint a Real Madrid között, azt felelte: „Természetesen igen, csalnak és panaszkodnak.”    

A Marca információja szerint a Real Madridnál nem lepődtek meg a futballista szavain, aki szerintük nem tartja tiszteletben a sport alapvető morális követelményeit. A spanyol bajnokságot vezető madridiakban persze nemcsak a bicskanyitogató kiszólás, hanem a saját tavalyi, Barcelona elleni teljesítményük miatt is ég a bizonyítási vágy.

A Szuperkupa-döntőt 5–2-re, a Király-kupa-döntőt hosszabbításban 3–2-re, a hazai bajnokit 4–0-ra, az idegenbelit 4–3-ra veszítették el. A Real Madrid a legnagyobb rivális ellen elbukott két trófea emlékével és megannyi megalázó pillanattal a háta mögött fordult rá az új idényre, amelyben Xabi Alonso vezetőedzővel eddig csak egyszer siklott ki, az Atlético Madrid mért rá súlyos csapást (2–5).

Aggasztó előjel, nem engedheti meg magának a Real, hogy a kiütéses eredmény a Santiago Bernabéuban megismétlődjön. Noha Kylian Mbappé nagyszerű, 11 meccsen át tartó gólszerző sorozata véget ért a Juventus ellen (1–0), a múlt évad alapján is ő lehet az első számú gólfelelős, a Barcának már öt gólt lőtt a királyiak színeiben, mesterhármast is elért májusban. 

Noha a vendégek várhatóan kénytelenek lesznek nélkülözni Raphinhát – a brazil támadó rásérült combhajlítóizom-húzódására –, Robert Lewandowskit, Gavit és Dani Olmót is, Ronald Araújo a Girona ellen már bizonyított csatárként is, kedden pedig a Bajnokok Ligájában rendkívül fiatal csapattal győzték le 6–1-re az Olympiakoszt. Persze az idényben egy kivételével minden mérkőzésén diadalmaskodó Real Madrid nem az Olympiakosz, ráadásul a klub fellebbezései ellenére eltiltása miatt várhatóan Hans-Dieter Flick vezetőedző intelmei nélkül kell helytállnia a csapatnak Madridban.

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
4 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
6 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik