Sorozatban négy nyeretlen meccs után újra győzött az Espanyol

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.10.17. 23:00
null
Az első gól pillanata – a pókfociból az Espanyol jött ki jobban (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójának nyitó mérkőzésén az Espanyol 2–0-ra nyert a Real Oviedo otthonában.

A mérkőzés elején a hazaiaknak volt helyzetük, de Luka Ilics lövésénél Marko Dmitrovics jól zárta a szöget, később pedig már a vendégek álltak közel a gólszerzéshez, ám Kike García kísérleténél nagyot védett Aarón Escandell, aki később is többször a helyén volt. A második játékrészt is az Oviedo kezdte jobban, az első percben Alberto Reina lapos lövése kijött a jobb kapufáról, majd az Espanyol ismét átvette az irányítást. A barcelonai csapat a 73. percben tudta megszerezni a vezetést, a földön fekvő Kike Garcíáról pattant be a labda, Escandell csak a gólvonalon túlról tudta kihúzni. Kevesebb mint tíz perc múlva a vendégek eldöntötték a meccset, Pere Milla hat méterről lőtt az üres kapuba Omar el-Hilali centerezéséből. Az Oviedo nyomott a hajrában, helyzete is volt, de szépíteni sem tudott, így elkönyvelte a hetedik vereségét a bajnokságban, míg az Espanyol sorozatban négy nyeretlen mérkőzés után újra győzelmet aratott. 0–2

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Oviedo–Espanyol 0–2 (K. García 73., P. Milla 82.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
14.00: Sevilla–Mallorca (Tv: Spíler2)
16.15: Barcelona–Girona (Tv: Spíler2)
18.30: Villarreal–Betis (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Osasuna (Tv: Spíler2)
Vasárnap
14.00: Elche–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
16.15: Celta Vigo–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
18.30: Levante–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
21.00: Getafe–Real Madrid (Tv: Spíler2)
Hétfő
21.00: Alavés–Valencia (Tv: Spíler2)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Real Madrid87119–9+1021
  2. Barcelona861122–9+1319
  3. Villarreal851214–8+616
  4. Betis843113–8+515
  5. Espanyol943213–11+215
  6. Atlético Madrid834115–10+513
  7. Sevilla841315–11+413
  8. Elche834111–9+213
  9. Athletic Bilbao84139–9013
10. Alavés83239–8+111
11. Getafe83239–11–211
12. Osasuna83147–8–110
13. Levante822413–14–18
14. Rayo Vallecano82248–10–28
15. Valencia822410–14–48
16. Celta Vigo8627–10–36
17. Girona81345–17–126
18. Oviedo9274–16–126
19. Real Sociedad81257–12–55
20. Mallorca81257–13–65

 

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13