Vinícius dühöngése: „Az ügyet lezártuk, engem már a Valencia-meccs foglalkoztat” – Xabi Alonso

K. Zs.K. Zs.
2025.10.31. 11:12
A vasárnapi dühkitörés egy pillanata (Fotó: Getty Images)
A Valencia elleni bajnoki mérkőzést megelőző Real Madrid-sajtótájékoztatón is téma volt Vinícius Júnior minapi kirohanása; Xabi Alonso vezetőedző egyértelművé tette, hogy nagyra értékeli a labdarúgó bocsánatkérését, és az ügy lezárult.

Mint ismert, az FC Barcelona elleni vasárnapi, 2–1-re megnyert el Clásicón Vinícius magából kikelve hagyta el a játékteret a 72. percben, amikor Xabi Alonso lecserélte. Az eset nagy visszhangot keltett, a brazil csatár a csapat szerdai edzésén szükségét érezte a bocsánatkérésnek, majd nyilvánosan is megtette ezt a közösségi médiában, indoklásképp így fogalmazva: „Néha a szenvedélyem felülkerekedik rajtam, mert mindig nyerni akarok és segíteni a csapatomat. A versenyszellemem a klub iránt érzett szeretetemből fakad. Ígérem, hogy továbbra is minden pillanatban harcolni fogok a Real Madridért, ahogy az első naptól tettem.”

 

A Valencia elleni meccset felvezető sajtótájékoztatón Xabi Alonso egyértelművé tette: őt meggyőzték a brazil szavai, részéről az ügy ennyivel véget is ért.

„Szerintem nagyon értékes és pozitív megnyilvánulás volt, tükrözi az őszinteségét – idézi Xabi Alonsót a Real Madrid hivatalos honlapja. – A szívéből beszélt, a klub iránti elkötelezettsége egyértelmű. Számomra az a legfontosabb, amit a csapatnak és a drukkereknek címzett, nekem ennyi elég, továbbléphetünk. Az ügyet lezártuk, holnap meccsünk van, most az a legfontosabb. Nincs büntetés.”

Az újságírók nem érték be ennyivel: megkérdezték a vezetőedzőtől, nem bántja-e, hogy a csatár a csapattársaitól, a közönségtől és a klubelnöktől kért bocsánatot, viszont őt nem sorolta fel szavai címzettjei között.

„Szerintem már elég kérdésükre válaszoltam Viníciusszal kapcsolatban – igyekezett lezárni a témát Xabi Alonso. – Megértem, hogy önök most erre helyezik a hangsúlyt, de megismétlem, hogy az ügyet szerdán lezártuk. Nagyon jó hetünk van, és ami most engem leginkább foglalkoztat, az a Valencia elleni mérkőzés. Megértem önöket, de kérem, önök is értsenek meg engem.”

A Real Madrid–Valencia meccs szombat este 21 órakor kezdődik; tíz forduló után a madridiak az első, a vendégek a 18. helyen állnak.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
18 órája

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02