A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

V. H. L.V. H. L.
2025.11.11. 22:37
Endrick minössze tizenegy percet kapott bajnoki meccsen a Real Madridnál (Fotó: Getty Images)
Több játéklehetőség reményében kölcsönben az Olympique Lyonnál folytatja pályafutását januártól a Real Madrid tizennégyszeres brazil válogatott csatára, Endrick – írja a Globoesporte.

A legnagyobb brazil sportportál, a Globoesporte szerint már csak formaságok állnak útjában annak, hogy a Real Madrid 19 éves brazil csatára, Endrick januártól kölcsönben az Olympique Lyonban folytassa pályafutását.

A Palmeirastól tavaly nyáron 47.5 millió euróért megszerzett fiatal támadó ugyanis nem szerepel Xabi Alonso elképzeléseiben – mindössze tizenegy percet kapott a mostani idényben –, így a több játéklehetőség reményében szívesen menne kölcsönbe, amihez zöld utat kapott a királyi gárda vezetésétől is.

A Globoesporte megjegyzi: noha a megegyezés részleteit nem hozták nyilvánosságra, az szinte biztos, hogy a szerződésben foglalnak bele vételi opciót, azaz a klub hosszú távon számítana a csatárra, aki iránt Benjamin Sesko sérülése miatt a Manchester United is érdeklődik, ám a játékos több játéklehetőséget remél a lyoni kölcsönjátéktól.

Márpedig Endricknek létfontosságú, hogy minél többet játsszon, ha ott szeretne lenni a brazil válogatott keretében a 2026-os amerikai–kanadai–mexikói közös rendezésű világbajnokságon. A selecao főnöke, Carlo Ancelotti – Real-trénerként szerzett tapasztalatainak hála – jól ismeri a csatár képességeit, és nem zárta be előtte a kaput, ám ahhoz, hogy számoljon a kétségkívül remek képességű tinédzserrel, annak játszania kell – ráadásul eredményesen és jól.

A francia bajnokság 7. helyén álló Lyonnak kapóra jön Endrick szerződtetése, mivel nincs igazi góllövője, a legeredményesebb játékosa jelenleg a cseh Pável Sulc, aki csupán ötször vette be az ellenfelek kapuját.

 

Legfrissebb hírek

Ováció a sajtótájékoztatón, népünnepély az utcákon – így fogadták Neymar beválogatását Brazíliában

Foci vb 2026
2026.05.19. 12:40

„Akadémiánk szimbóluma” – Carvajal 23 év után elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 13:25

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 13:05

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
2026.05.17. 23:16

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Meghozta döntését a Real Madrid csapatkapitánya – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 15:40

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08
Ezek is érdekelhetik