Mbappé megismételte Puskás Ferenc nyolcmeccses sorozatát a Real Madridban

Vágólapra másolva!
2025.11.13. 12:17
null
Kylian Mbappé nagy sorozaton van túl (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid sorozatban legeredményesebb játékosainak listáján Kylian Mbappé utolérte, de megelőzni nem tudta Puskás Ferencet, aki annak idején legjobb szériájában egymás után nyolc spanyol bajnoki mérkőzésen talált be az ellenfelek kapujába – írta az IFFHS.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet annak kapcsán tette közzé friss rangsorát, hogy Kylian Mbappé nyolcmeccses gólszerző sorozata megszakadt, amikor a La Ligában vezető együttesével 0–0-ra végzett a Rayo Vallecano otthonában a legutóbbi fordulóban.

A fővárosi klub történetében korábban csak Cristiano Ronaldo tudott hosszabb szériát produkálni, ráadásul kétszer is: egymást követő 11 mérkőzésen 2014-ben és tíz fellépésen 2018-ban. Előtte a Real Madrid csúcstartója hosszasan Puskás Ferenc volt, aki megszakítás nélkül nyolc bajnoki találkozón volt eredményes 1960-ban.

A spanyol élvonalbeli klubfutball abszolút rekordere ebben a mutatóban Lionel Messi, aki sorozatban 21 La Liga-mérkőzésen szerzett gólt az FC Barcelona színeiben a 2012–2013-as idényben. Ez világrekord is egyben – írta az IFFHS.

 

Legfrissebb hírek

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Elképesztő izgalmak Lisszabonban, kapusa 98. percben szerzett fejes góljával jutott be a rájátszásba a Benfica!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:05

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Aranycipő: Mbappénak is megvan a húsz, megelőzte Haalandot, és utolérte az élen Kane-t

Minden más foci
2026.01.27. 09:47
Ezek is érdekelhetik