Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Vágólapra másolva!
2025.11.07. 13:28
null
Fotó: Getty Images
Több mint húszezer néző tekintette meg az FC Barcelona labdarúgócsapatának péntek délelőtti edzését, amelyen a katalán együttes több mint két év után visszatért a felújított Camp Nou Stadionba.

 

Joan Laporta klubelnök ezen a héten reményét fejezte ki, hogy a hónap folyamán mérkőzést is játszhat a csapat a stadionban, amelyben 2023 májusában lépett legutóbb pályára. A teljes felújítás befejezéséig ugyanakkor még van hátra idő, ennek hosszát nem határozta meg az egyesület.

Az FC Barcelona mind a 23 ezer jegyet eladta az edzésre – a klubtagoknak 5, a többi szurkolónak 10 eurós áron –, a nézők pedig szinte meccshangulatban fogadták a futballistákat.

A csapatnak 1957 óta otthonául szolgáló Camp Nou teljes körű felújítása 2023 júniusa óta zajlik, ennek eredményeként a stadion nézőtéri kapacitása fokozatosan nő, és végül megközelítőleg 106 ezer szurkoló befogadására lesz alkalmas.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

 

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

 

 

 

Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
15 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

Csak egyenlíteni tudott, nyerni nem a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 23:08
Ezek is érdekelhetik