A Real Sociedad vendégeként nyert először idegenben a Girona

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.12.12. 23:12
null
Viktor Cihankovot (középen) ünneplik a társak (Fotó: Getty Images)
A Real Sociedad hazai pályán 2–1-re kikapott az első idegenbeli győzelmét arató Girona ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 16. fordulójának egyetlen pénteki mérkőzésén.

Sokkal jobban futballozott ellenfelénél a Real Sociedad az első félidőben, és meg is szerezte a vezetést. Igor Zubeldia kiugratásával lépett ki Goncalo Guedes, majd a kapuig vezette a labdát, és végül estében a bal alsóba lőtt. A szünet után visszaesett a baszkok teljesítménye, akik elaltatták magukat, így az addig igen keveset mutató Girona a semmiből egyenlített, majd meg is nyerte a mérkőzést. A meccs hőse Viktor Cihankov volt, aki remekül indította Azzedin Unahit, majd a visszakapott labdát beemelte a bal felsőbe. Nyolc perccel később Álex Moreno centerezett, az ukrán szélső pedig hat méterről a jobb alsóba sarkazott. A katalán csapat először nyert idegenben a bajnokságban, míg a Sociedad sorozatban harmadszor kapott ki. 1–2

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ
Real Sociedad–Girona 1–2 (Guedes 35., ill. Cihankov 76., 84.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
14.00: Atlético Madrid–Valencia (Tv: Spíler2)
16.15: Mallorca–Elche (Tv: Spíler2)
18.30: Barcelona–Osasuna (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Getafe–Espanyol (Tv: Spíler2)
Vasárnap
14.00: Sevilla–Oviedo (Tv: Spíler2)
16.15: Celta Vigo–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
18.30: Levante–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.00: Alavés–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00: Rayo Vallecano–Betis (Tv: Spíler2)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Barcelona16131247–20+2740
  2. Real Madrid16113232–15+1736
  3. Villarreal15112231–13+1835
  4. Atlético Madrid1694328–15+1331
  5. Espanyol1583419–16+327
  6. Betis1566325–19+624
  7. Athletic Bilbao1672715–20–523
  8. Getafe1562713–17–420
  9. Elche1547418–17+119
10. Celta Vigo1547418–19–119
11. Alavés1553713–15–218
12. Rayo Vallecano1545613–16–317
13. Sevilla1552820–24–417
14. Real Sociedad1644820–24–416
15. Osasuna1543814–18–415
16. Valencia1536614–23–915
17. Girona1636715–30–1515
18. Mallorca1535715–22–714
19. Oviedo152497–22–1510
20. Levante15231016–28–129

 

 

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
12 órája

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
14 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08