Barca: először kezdhet az idényben Ter Stegen, de nem kizárt, hogy mennie kell

V. H. L.V. H. L.
2025.12.16. 12:22
Marc-André ter Stegen (Fotó: Getty Images)
Joan García pihenőt kap, Wojciech Szczesny épphogy felgyógyult gyomorbetegségéből, így Marc-André ter Stegen lehet az FC Barcelona kezdőkapusa a Guadalajara ellen keddi Király-kupa-mérkőzésen, ám előfordulhat, hogy a több játéklehetőség reményében el kell szerződnie Katalóniából.

Május 18. óta először kezdődhet Marc-André ter Stegen nevével az FC Barcelona összeállítása. Az ESPN-nek nyilatkozva Hans-Dieter Flick elmondta: bár még nem döntött Szczesny és Ter Stegen között, a hátsérülése után a minap edzésbe állt, a legutóbbi két mérkőzésen a kispadra nevezett német válogatott kapus megkaphatja a lehetőséget a keddi, Guadalajara elleni Spanyol Kupa-mérkőzésen. A Barca első számú kapusa, Joan Garcia, aki szintén nemrégiben tért vissza sérüléséből, a Villarreal elleni, kulcsfontosságú vasárnapi bajnoki előtt pihenőt kap, Szczesny pedig csak most gyógyult meg gyomorfertőzéséből.

„Joan pihenni fog – mondta hétfőn Flick. – De nem ma döntöm el, ki kezd, várni akarok holnapig. Természetesen Marc fantasztikus kapus, ezen a poszton három kitűnő játékos áll rendelkezésemre. Ennek nagyon örülök, meglátjuk, mi lesz.”

Mivel Hansi Flick nemrégiben nyilvánvalóvá tette, hogy nála Joan García az első számú kapus, nagy kérdés, mi lesz Ter Stegen sorsa. A német válogatott szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann ugyanis nyilvánvalóvá tette: a 33 éves játékos csak akkor lehet az első számú választása a nyári világbajnokságon, ha játszik klubcsapatában. A képlet tehát világosnak tűnik: amennyiben Ter Stegen akarja védeni a német válogatott kapuját az amerikai–kanadai–mexikói közös rendezésű tornán, januárban váltania kell.

„Beszéltünk erről a helyzetről, és nagyon tisztelem Marcot, mert fantasztikus kapus. Jó játékos, és emberként is fontos a csapatnak, de ebben az ügyben csak ő dönthet, erről ennyit” – reagált a Ter Stegen esteleges távozását firtató kérdésre a Barca vezetőedzője.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
19.00: Deportivo La Coruna (II.)–Mallorca (Tv: Sport2)
19.00: Eibar (II.)–Elche
21.00: Eldense (III.)–Real Sociedad
21.00: Deportivo Guadalajara (III.)–FC Barcelona (Tv: Sport2)
21.00: Sporting Gijón (II.)–Valencia

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41