A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

2026.01.17. 13:51
null
José Mourinho (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid elnöke azt szeretné, ha ismét José Mourinho lenne a spanyol királyi klub futballcsapatának vezetőedzője a COPE spanyol rádió szerint.

A forrás tudni véli, hogy Florentino Pérez kész lépni is, hogy a portugál tréner visszatérjen a blancók kispadjára, amelyen egyszer – 2010 és 2013 között – már ült. Mourinho jelenleg hazájában dolgozik, a lisszaboni Benfica vezetőedzőjeként. A COPE szerint ő az egyetlen a Real edzői közül, akivel eddigi klubelnöksége alatt Pérez elégedett volt.

A királyiaknál e hét elején, az FC Barcelonával szemben elbukott spanyol Szuperkupa-döntő után jelentették be Xabi Alonso távozását a vezetőedzői posztról. Helyére az ugyancsak spanyol Álvaro Arbeloa került, akinek a bemutatkozása azonban nem sikerült: első mérkőzésén a Real Madrid 3–2-re kikapott a második vonalbeli Albacete csapatától a Király-kupa nyolcaddöntőjében, így máris búcsúzott a sorozattól. A spanyol bajnokságban a gárda 19 mérkőzés után 45 ponttal a második helyen áll, négy ponttal lemaradva a listavezető és címvédő Barcelona mögött.

A most 62 éves Mourinhóval annak idején a Real megnyerte a bajnokságot, a Király-kupát és a spanyol Szuperkupát. Tavaly szeptemberben a portugált menesztette a török Fenerbahce, mert a csapat nem jutott be a Bajnokok Ligájába. Ugyanebben a hónapban vette át a Benfica irányítását, amellyel jelenleg a portugál bajnokság harmadik helyén áll.

 

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

Tarolnak a Real Madrid játékosai – statisztika

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:10

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

A Real Madrid vezeti a klubok góllövőlistáját

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:30

Vinícius a vb-n is CR7 nyomdokaiba lépett

Foci vb 2026
2026.06.25. 09:35

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26
Ezek is érdekelhetik