„Ennél a klubnál a döntetlen is tragédiának számít...” – Arbeloa az Albacete elleni blama után

M. B.M. B.
2026.01.15. 09:01
Nem ilyen bemutatkozásról álmodott Álvaro Arbeloa (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a másodosztályú Albacete Balompié nagy meglepetést okozott azzal, hogy 3–2-es győzelmével kiejtette labdarúgó Király-kupából a Real Madridot. A találkozó után a madridiak kispadján debütáló Álvaro Arbeloa, valamint a hazaiak mestere, Alberto González is értékelt.

„Ennél a klubnál a döntetlen is tragédiának számít, képzeljék hát el, milyen érzés így kikapnikezdte értékelőjét Álvaro Arbeloa. A szurkolók érthető módon csalódottak. Ismerjük a csapat problémáit, ettől a ponttól kezdve javulnunk kell. Én vagyok a felelős, mivel én raktam össze a keretet és a kezdőcsapatot is. Annyit tehetek most, hogy megköszönöm a srácoknak, hogy mindent megtettek a továbbjutásért, s megpróbálom megvigasztalni őket.”

A hétfőn menesztett Xabi Alonso helyére kinevezett szakember hozzátette, hogy meggyőződése szerint a megfelelő kezdőcsapatot küldte a pályára, s ha megthetné, akkor sem döntene másképp. Elmondása szerint a játékosok hozzáállásával nem volt gond, ők nyerni akartak.

„Kudarc? Nem félek a kudarctól. Megértem, ha valaki a mai vereséget így könyveli el. Az élet során megtanultam, hogy a kudarc egy szükséges lépés a siker felé vezető úton, amely hosszabb távon jobbá teszi az embert. Az évek során számos kudarcot és kiesést átéltem már. (...) Azért vagyok itt, hogy trófeákat nyerjek a csapattal, nem azért, hogy valakinél jobb vagy rosszabb edző legyek” – mondta Arbeloa. 

A 42 éves szakember balul elsült debütálását a szurkolók sem hagyták szó nélkül: amikor Arbeloa elhagyta a Carlos Belmonte Stadiont, a parkolóban összegyűlt drukkerek az előd, Xabi Alonso nevét skandálták.


Albacete Balompie v Real Madrid - Copa del Rey
Alberto González edzői pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta (Fotó: Getty Images)

„Euforikus hangulatban vagyunk, számunkra ez egy valóra vált álom – így az Albacete vezetőedzője, Alberto González. Örülök a csapat teljesítményének, nagyon sok embernek örömet szereztünk. A pályára lépő játékosok egytől egyig kiérdemelték a helyüket, mindent megtettek, hogy eljussanak idáig.”

A 46 éves edző elmondása szerint meglepően nyugodt volt a meccs napján, mivel csapata számára egyfajta jutalomjáték volt a találkozó. González ezt követően az ellenfél helyzetéről is szót ejtett.

„Számomra egyértelmű, hogy a Real Madrid mindig összeszedi magát. Korábban is láthattuk, hogy mindenki a világ végét várta, erre megnyerték a Bajnokok Ligáját. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is összekapják magukat” – vélekedett az Albacete mestere. 

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Albacete (II.)–Real Madrid 3–2 (Javi Villar 42., Jefté 82., 90+4., ill. Mastantuono 45+3., Gonzalo García 90+2.)

 

Legfrissebb hírek

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:54

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 19:41

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05
Ezek is érdekelhetik