Kölcsönadta Ter Stegent az FC Barcelona – hivatalos

2026.01.21. 13:15
null
Marc-André ter Stegennek sok sikert kívánt Hansi Flick (Fotó: Getty Images)
Az idény végéig a Girona labdarúgócsapatához került kölcsönbe Marc-André ter Stegen, az FC Barcelona német válogatott kapusa.

A 33 éves hálóőr több trófeát is begyűjtött a katalán sztárcsapattal, Hansi Flick vezetőedző irányítása alatt azonban elvesztette a helyét a kezdő tizenegyben, s most azért igazolt a szomszédos klubhoz, hogy növelje részvételi esélyeit a nyári világbajnokságon.

„Marc fantasztikus kapus. Mi nem vele tervezzük a jövőt, úgyhogy azt gondolom, helyes döntést hozott. Minden jót kívánok neki. Talán látjuk őt a német válogatottban a vébén. Drukkolunk, szerintem jó esélye van bekerülni a csapatba” – mondta honfitársáról a német tréner.


A Barcánál korábban csapatkapitány Ter Stegen július végén hátműtéten esett át, majd egy decemberi kupamérkőzésen visszatért, de Flick már akkor egyértelművé tette, hogy a folytatásban is a nyáron szerződtetett Joan García lesz a bajnoki címvédő első számú kapusa.

A spanyol sajtó korábban már megjósolta a német játékos távozását, és arról cikkezett, hogy a nyártól Yaakobishvili Áron, a Barcelona utánpótlás-válogatott hálóőre lehet majd a csapat harmadik számú kapusa García és Wojchiech Szczesny mögött. A magyar futballista jelenleg a spanyol másodosztályú Andorrát erősíti kölcsönjátékosként.

 

Legfrissebb hírek

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
19 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
22 órája

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06