Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

M. B.M. B.
2026.01.31. 20:40
Fotó: Getty Images
A Real Oviedo kisebb meglepetésre 1–0-ra legyőzte a Gironát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 22. fordulójában szombat délután. A folytatásban az Osasuna és a Villarreal, majd pedig a Levante és az Atlético Madrid is megosztoztak a pontokon.

Nem ez volt az idény legszórakoztatóbb meccse, de az idénybeli harmadik edzőjét fogyasztó Oviedo – dacára annak, hogy csak 34 százalékos labdabirtoklást hozott össze a meccsen – többet tett a gólszerzésért, mint katalán ellenfele. A 74. percben lőtt Iliasz Saira-góllal mindhárom pontot megszerezte a ligautolsó asztúriai együttes, amely így hatpontos hátrányban van a már bennmaradó helyen álló Getafével szemben. 1–0

Gerard Moreno tizenegyesével szerezte meg a vezetést a Villarreal Pamplonában a 17. percben, de három perccel később jött is az Osasuna válasza – Víctor Munoz fejjel volt eredményes. A hazaiak még a szünetben fordítani tudtak Ante Budimir fejesével, de erre is volt válasza a „sárga tengeralattjárónak” – a 70. percben az első vendég gólt szerző Moreno ismét betalált (ugyancsak fejjel), beállíva a végeredményt.  2–2

Noha egyértelmű esélyesként érkezett Valenciába az Atlético Madrid, a komoly első félidei mezőnyfölény dacára nem tudta bevenni a Levante kapuját. A fordulás után a hazaiaknak is megvoltak a lehetőségeik, de gól ennek dacára nem született – a Levante maradt a kiesőzónában, míg az Atlético nem tudta kihasználni a Villarreal pamplonai botlását. 0–0

SPANYOL LA LIGA
22. FORDULÓ
Oviedo–Girona 1–0 (Saira 74.)
Osasuna–Villarreal 2–2 (V. Munoz 20., Budimir 45+2., ill. Gerard Moreno 17., 70. – az első 11-esből)
Levante–Atlético Madrid 0–0
21.00: Elche–Barcelona (Tv: Spíler2)

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
14.00: Real Madrid–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
16.15: Betis–Valencia (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21.00: Athletic Bilbao–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
Hétfő
21.00: Mallorca–Sevilla (Tv: Spíler2)
Pénteken játszották
Espanyol–Alavés 1–2 (R. Fernández 15., ill. A. Blanco 27., Boyé 71.)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Barcelona21171357–22+35 52 
2. Real Madrid21163245–17+28 51 
3. Atlético Madrid22136338–17+21 45 
4. Villarreal21133539–23+16 42 
5. Espanyol22104826–27–1 34 
6. Betis2188534–27+7 32 
7. Celta Vigo2188529–23+6 32 
8. Real Sociedad2176829–290 27 
9. Osasuna22751026–27–1 26 
10. Alaves22741120–27–7 25 
11. Girona2267921–36–15 25 
12. Elche2159729–290 24 
13. Sevilla21731128–33–5 24 
14. Athletic Bilbao21731120–30–10 24 
15. Valencia2158822–33–11 23 
16. Rayo Vallecano2157917–28–11 22 
17. Getafe21641116–27–11 22 
18. Mallorca21561024–33–9 21 
19. Levante21461124–34–10 18 
20. Oviedo22371212–34–22 16 

 

 

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41